Hazai fejlesztésű automataraktárral lép tovább a SZATMÁRI

A LOG-X Systems rendszere gyors, pontos, hely- és költségtakarékos

Dinamikus fejlődése és a beérkező megrendelések számának növekedése miatt a SZATMÁRI Kft.-nek radikális megoldásra volt szüksége raktártechnológiája kapacitásainak bővítéséhez. A munkaerőhiány és a zsúfoltság kezelése mellett, az intralogisztikai hatékonyság növelése, de még a vevői elégedettség további erősítése is céljuk volt – ezért az egyik leginnovatívabb hazai automataraktár-fejlesztő céghez fordultak. Idehaza, a nevében még új LOG-X Systems mögött álló sokéves automataraktár-ipari tapasztalat meghozta a kívánt eredményt: az ország egyik egyedülálló, ötsoros automata raktára épül fel hamarosan Jászberényben.

Előremenekülni a növekedés gondjaitól

Az épületgépészeti, fürdőszoba- és konyhatechnológiai eszközök, gépek és kellékek forgalmazásával foglalkozó SZATMÁRI Kft. évek óta tervezte automataraktár-beruházását. Erre azért volt szükség, mert a cég az ország 36 áruháza mellett napi több száz kiszállítási pontot lát el úgy, hogy a teljesítést a megrendelés másnapjára vállalja, ráadásul minimumtétel-korlát nélkül. Az építőipar erősödése odavezetett, hogy már a meglévő több 10 ezer m2 raktár-alapterületen is sűríteni kellett a készletet. S bár rendelkeznek vezeték nélküli vonalkódolvasóval, a sűrűség miatt nemcsak a komissiózó targoncakezelők mozgása vált nehezebbé a raktárfolyosói „forgalmi dugók miatt”, hanem – bár elenyésző, néhánytized-százalékban mérhető, de – a vevőelégedettséget érintő pontatlanság is becsúszhatott a komissiózás, a terminálon történő nyugtázás után.

Összekészít, ellenőriz gyorsan,precízen

Ekkor került képbe a (hasonló nevű, németországi cég leányvállalataként létrejött) LOG-X Systems Kft., amelynek alapító-tulajdonosa évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik az automata raktárak fejlesztése, tervezése és kivitelezése terén. Noha a LOG-X Systems új cég a magyar piacon, már idén több ilyen beruházásban vállalt főszerepet idehaza is. – Habár csak elég későn csatlakozott a LOG-X Systems Kft. a SZATMÁRI Kft. beszerzési folyamatába, három nap alatt kész, 3D látványtervvel ellátott, 30-40 oldalas dokumentációt és ajánlatot küldtünk a cég sajátosságaihoz igazítva – mondja Nagy Attila cégalapító.

A LOG-X Systems rendszerének lényege, hogy a raktárépületben elhelyezett gépsor teljesen automatikusan válogatja össze, és készíti elő a kezelő számára a megrendelt termékállományt. Vagyis nem a kezelő megy az áruért, hanem azt a gép – a vállalat raktárinformatikai és anyagáramlási rendszerébe érkező igénylési és más adatok alapján – komissiózza, készíti össze. Közben, e folyamat elején-végén is méri-ellenőrzi a darabszámot, a súlyt és a magasságot. – Erre azért van szükség, hogy kiküszöböljük az esetleges emberi tévedést. A gépsor ráadásul nagy gyorsasággal végzi a munkát: a rakodógépek 3 m/s2-tel gyorsulnak és 5 m/s-al haladnak. Egy-egy automataraktár-sorban 1500-2000 láda helyezhető el, vagyis a SZATMÁRI Kft.-nél épülő 5 soros automataraktár tárolási kapacitása kb. 15-20 ezer tárolóláda. Egy rakodógép óránként kb. 150-200 db duplaciklust tud teljesíteni, ami az 5 sorra nézve 750-1000 duplaciklus per óra, azaz ennyi ládát tudunk kihozni és be is vinni. Óránként 5-600 ládás árumozgatásra lesz lehetőség – fejti ki az automataraktárt fejlesztő, tervező és gyártó Nagy Attila. A rakodógépek teherfelvevői 600x400 mm alapterületű, változó magasságú ládák, melyek 25-50 kilogramm súlyig terhelhetők, és anyagminőségük révén bármilyen jellegű árucikk tárolására-mozgatására alkalmasak.

Embert, költséget, helyet spórol

A raktárak számára ugyanakkor fontos szempont, hogy az automatizálással rendkívül jelentős megtakarítást lehet elérni, ráadásul több szegmensben is. Egyrészt az automataraktár-gépsorok jelentős kézi- és anyagmozgatógépi munkaerőt spórolnak meg. Egy kisebb, azaz 3 soros automata rendszernél egy meglévő vevő 16 raktáros munkatársat tudott megtakarítani, ráadásul az a vevő azóta összesen 9 sorra bővítette automata raktárrendszerét. Továbbá rendkívül nagy a helykihasználtság hatékonysága. A LOG-X Systems beruházások révén általában 40-60%-kal kevesebb raktár-alapterületre van szükség ugyanannyi árucikk tárolásához-mozgatásához. A megtakarítás harmadik területe az energiaköltségeket érinti: mivel a raktári gépsorok nem igényelnek fényt és fűtést, a rezsikiadások e része is lefaragható.

Így működik a rendszer „agya”

De vajon honnan tud „mindent” a gép? Mint megtudtuk, a LOG-X Systems automataraktári rendszerének fejlesztője, Nagy Attila másfél-évtizedes szakmai és munkakapcsolatban van a Siemensszel. – Több sikeres projekt és értékes tapasztalat van a hátunk mögött, s ezek alapja a megbízhatóság, a hasonló látásmód, és a legjobbra való törekvés. A LOG-X-szel való együttműködésünk célja, hogy olyan moduláris felépítésű, automata raktárrendszert hozzunk létre, mely a hazai kis- és középvállalatok számára nagy változást hozhat, és amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét – mondja érdeklődésünkre Jeránek Tamás. A Siemens Zrt. illetékes ágazati igazgatója hozzáteszi: a Siemensnek kiemelt terület a logisztika; előtérbe kerül az automatizálás, a költséghatékonyság, melyek a végfelhasználók és a logisztikai raktárrendszereket kínáló cégek számára erőforrás-megtakarítással járnak, és növelhetik a rendelkezésre állást.


Nagy Attila

– A teljes gép, berendezés mechanikai felépítést a Solid Edge rendszerünk segítségével készítette LOG-X Kft. A folyamatok optimalizálására Teamcenter szoftverünket használták. Hardver oldalról az automata raktárrendszer teljes vezérlési és hajtásrendszerét, és a kapcsolástechnikai elemeket is a Siemens szállítja a LOG-X számára, ezzel biztosítva a könnyű integrálhatóságot és a német minőséget.

Előnyök sorát biztosítja a LOG-X rendszere a Szatmárinak

A Siemens és a LOG-X meggyőződése, hogy az átláthatóbb, gyorsabb mozgatási, keresési funkciókkal rendelkező rendszerek előnyt jelentenek az üzemeltetők számára. A moduláris felépítés és a standardizált alkatrészek könnyen konfigurálható, egyszerű rendszert képeznek, melynek tervezési, szállítási és installálási ideje töredéke más hasonló rendszerekének – mondják a szakemberek.

A SZATMÁRI ebből eredően számos előnyt vár a LOG-X Systems Kft. automataraktári rendszerétől.


Székely Róbert

– Egyrészt az adottalapterületen lényegesen több árut tudunk raktározni, mert nem kell majd a targoncák közlekedéséhez szélesebb folyosókat fenntartani. Másrészt a felhasználó kizárólag egy tételből komissiózik, előtte és utána súlymérés történik, ezzel visszaellenőrizhető, hogy a felhasználó a pontos mennyiséget szedte-e össze. Gyorsabb és pontosabb a munka, vagyis a SZATMÁRI Kft. vevői még jobb színvonalú szolgáltatást kapnak. Komoly előny az is, hogy az automataraktárhoz érkező új munkaerő egyik napról a másikra képes önállóan dolgozni, rövid a betanítási idő, mert nem kell költséges, hosszú időt igénybevevő targoncavezetői engedély – mondja Székely Róbert, a SZATMÁRI Kft. logisztikai vezetője, kiemelve: megszűnik a magas targoncaflottával járó idő- és költségráfordítás is.

– Azért döntöttünk a LOG-X Systems mellett, mert ez az élenjáró technológia rugalmasan, modulárisan bővíthető, és integrálható a cégünk SAP vállalatirányítási rendszeréhez. Esetleges meghibásodás esetén a felrakó elemei önállóan (szerviztechnikus bevonása nélkül) cserélhetőek. A folyamatos működés biztonsága miatt pedig előny, hogy a LOG-X Systems rendszeréhez van magyarországi háttértámogatás.

www.log-x.systems
     www.szatmari.hu
www.siemens.hu

Kohout Zoltán

no