Kákonyi Kft. – A jövő csomagolástechnikája

„A hazai piac egyre inkább felismeri a csomagolástechnika jelentőségét”

Az idei évben 20 éves jubileumát ünneplő Kákonyi Kft. számára a mai napig fontos, hogy ne csak eladja a termékeket, hanem komplex szolgáltatással segítse partnereit. „Arra törekszünk, hogy ügyfeleink igényeit maximálisan kiszolgáljuk, eleget téve annak az örök igazságnak, miszerint az a legjobb üzlet, amiben mindkét fél elégedett” – mondta Kákonyi Gábor beszélgetésünk során.

Minden, ami csomagolás

Habár két évtizede működik, a mai napig családias hangulatú tudott maradni a győri székhelyű Kákonyi Kft.: ez gyorsan kiderült számunkra, miközben Kákonyi Gábor ügyvezető igazgatóval beszélgettünk cégükről, valamint az általuk forgalmazott termékekről és szolgáltatásokról. Az interjú elején arra kértük a cégvezetőt, röviden mutassa be a vállalkozásukat.

– A Kákonyi Kft. már 1998 óta csomagolástechnikával foglalkozik, főként a rakományrögzítéshez és egységcsomagoláshoz szükséges csomagolóanyagok, gépek forgalmazása alkotja tevékenységünk legnagyobb részét, de országszerte végezzük a gépek szervizelését, alkatrészellátását is.

Legjelentősebb beszállítóink a német Cyklop International GmbH, valamint a Halolia – „büszkén mondhatom, hogy cégünk a legnagyobb magyarországi forgalmazója a két vállalatnak”.

Cyklop pántoló – a napi 24 órás műszakban is megállja a helyét

Melyik termékükből forgalmaznak legtöbbet?

– Az akkumulátoros pántológépekből, ami úgy néz ki, mint egy barkácsgép, azonban egyes típusa akár 4000 Newtonnal is képes meghúzni a szalagot. A Cyklop pántológépek használata egyszerű: a dolgozó befűzi a szalagot, ezután a pántológép egy gombnyomásra az előre beállított húzóerőre feszíti, dörzshegeszti, végül elvágja a szalagot. Rendkívül népszerű, akár napi 24 órán át is képes folyamatosan dolgozni.

A pántológépeket eladási volumen tekintetében a rakományrögzítő fóliázó gépek követik, amiket félautomata és automata kivitelben forgalmazunk.

Cyklop gumis kötözőgép – szinte karbantartásmentes

Van itt kevésbé ismert megoldás is, ha jól látom.

– A gumis kötözőgép a benne rejlő lehetőségekhez képest kevésbé elterjedt még nálunk. A gép kötözőanyaga a befőttes gumihoz hasonlít, de vastagabb annál. Kiváló választás azoknak, akik vágott virágot, sárgarépát, stb. akarnak csokorba kötni, de alkalmazása az elektronikai kábel gyártóknál is, így például az autóipar beszállítóinál is népszerű. A rendkívül hosszú élettartamú Cyklop gumis kötözőgépek talán legnagyobb előnye, hogy szinte karbantartásmentesek.

A honlapjukon ragasztástechnikai megoldásokkal is találkozhatunk. Erről az ágazatról mit kell tudnunk?

– Valóban, a Cyklop enyvezett és öntapadó ragasztóadagoló gépeket is gyárt, ami nagyban megkönnyíti a csomagolási folyamatot: a dolgozó beállítja a kiadagolandó szalag hosszát, a gépet a dobozra teszi, a többi feladatot a gép elvégzi. A vállalat teljesen automata ragasztóadagoló gépet is készít.

A partnerek elégedettsége mindenekelőtt

Nagyon széles a csomagolástechnikai termékpalettájuk. Jellemzően kik a vásárlóik?

– Nagyon szerteágazó, a legnagyobb részt az autóipar és beszállítói teszik ki, de az építőanyag-gyártók, a faipar, a papíripar, és a mezőgazdasági vállalkozások között is vannak partnereink, országszerte, a kicsiktől a legnagyobbakig.

Vásárlóink azért is szeretnek bennünket, mert komplex szolgáltatás nyújtására törekszünk, hiszen az értékesítés mellett igyekszünk rugalmasan kiszolgálni őket. Nagyon fontos számunkra, hogy mindig elégedettek legyenek velünk a partnereink, ezért mindent meg is teszünk.

Összeállította: Sándor Ildikó

no