KARTEX-VL Packaging Solutions

A KARTEX-VL s.r.o. cég 2001-től tevékenykedik a papír csomagolóeszköz gyártás piacán. Hullámpapír lemezekből készült csomagolóeszközök gyártására specializálódik. Csomagolóeszközei a létrejöttét követő nagyon rövid időn belül eljutottak gyakorlatilag a világ minden részébe, mégpedig a multinacionális társaságok szegmentumának elégedett vásárlói által. A csomagolóeszközök közvetlen értékesítése főleg Szlovákiában és Magyarországon valósul meg.

 

A KARTEX-VL s.r.o. létrejöttétől folyamatosan modernizálta gyártási technológiáit, jelentős módon bővítette gyártási kapacitását és csomagolóeszközeinek szortimentjét. Az új technológiákra fordított beruházások a kis regionális kartongyárból egész Szlovákiára kiterjedő működési területtel rendelkező céget hoztak létre.

A KARTEX-VL s.r.o. cég főleg hullámpapír lemezeket dolgoz fel, természetes barna, de fehér és márvány színben is. Háromrétegű (3vl), ötrétegű (5vl), mikro-hullámú és hétrétegű (7vl) lemezek feldolgozását végezzük.

Csomagolási megoldásainkat főként multinacionális társaságoknál valósítjuk meg, amelyek az alábbi ágazatokon belül működnek:

     – Wellness

     – Autóipar

     – Gépipar

     – Elektrotechnikai ipar

     – Csomagolóipar

 

A konkurenciától a KARTEX-VL s.r.o. cég főként abban különbözik,

 

  • hogy szériagyártásban nagyformátumú csomagolásokat gyárt hullámpapír lemezből,
  • vagyis nagyon nagy szállítási csomagolásokat, amelyek alkalmasak az egész világba

történő csomagolásra és transzportra is;

  • standard módon képes hullámpapír lemezből más csomagoló anyagokkal, főként fával

és faalapú anyagokkal /rétegelt falemez, OSB deszka, stb./ és habanyagokkal kombinálva igényes csomagolási megoldásokat megvalósítani

  • kis és nagy szériákban is készítünk speciális célokra szolgáló dobozokat p.l. egészségügy részére (hallókészülékek csomagolása) / több részes, ablakkal és fóliával ellátott dobozkák
  • kasírozott dobozok szériagyártása

 

Flexibilis hozzáállásunkkal igazodni tudunk mindenegyes vásárló egyéni igényeihez. Éppen a flexibilitás jellemez bennünket, mint céget, amely a bizalmon és őszinteségen alapuló hosszú távú kapcsolatokat tud kiépíteni valamennyi vásárlóval.

 

A vásárlóinkhoz igazodó minőségi növekedés szükségletével összhangban a 2012. év végén integrált menedzsment rendszert implementáltunk

     > STN EN ISO 9001 Minőségirányítási Rendszer

     > STN EN ISO 14001 Környezetközpontú Irányítási Rendszer

     > STN OHSAS 18001 A Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszere

 

A KARTEX-VL s.r.o. tevékenységi köre az alábbi területeket érinti

tengerentúli szállításra is alkalmas nagy szállítási csomagolások szériagyártása,

szállítási és felhasználói kartondoboz csomagolások gyártása hullámpapír lemezből

   FEFCO standardok szerint (felhajtható tetejű dobozok, fedeles dobozok, stancolt dobozok,

   hajtogatott csomagolások és tálcák, tolókás dobozok, merev csomagolások, ragasztott

   dobozok, belső csomagoló elemek - rekeszek, válaszlapok, térzők)

– Nem standard típusú szállítási és felhasználói kartondoboz csomagolások gyártása

   hullámpapír lemezből a vásárló igénye szerint,

kartonbox, ill. kartondobozok szériagyártása hullámpapír lemez - paletta/fa csomagoló

   komponens/habkomponens

hullámpapír lemez árusítása, sima karton árusítása,

csomagolási megoldások (kifejlesztés, gyártás, javaslat, tanácsadás mint a javaslataink és a

   vásárlók elképzelései közötti együtthatás eredménye) - Prioritásunk olyan csomagolóeszköz

   javaslata, amely teljes mértékben megfelel a bele csomagolandó terméknek.

– csomagolási szerviz (csomagolóeszköz kiegészítők szortimentje)

           - fóliák (HDPE-LDPE zacskók, buborékfóliák, zip tasakok, Stretch fóliák)

           - habanyagok (polietilén fólia, polisztirol)

           - védőelemek (karton és hab élvédők)

           - kiegészítő anyagok (ragasztószalagok, kötöző szalagok)

           - fa csomagoló komponensek és göngyölegek

A kartondobozok gyártásánál használt gyártó berendezések

Minden kartondoboz megrendelésre és a vásárló által igényelt szériagyártásban készül.

Cégünk technológiai parkkal rendelkezik, s azt magas teljesítményű csúcstechnológiával fejleszti tovább, amely a csomagolóeszközök nagyminőségű gyártását, és ezáltal a cég piaci konkurenciaképességét biztosítja.

A kartondobozok színbeli kivitelezését a cég aktuálisan 3 színű flexonyomtatás vagy szitanyomás formájában valósítja meg.

 

A cég gyártási kapacitása

A rendelkezésre álló gyártási kapacitás a teljes gyártási program részére átlagon felüli - aktuálisan havonta kb. 500.000 m2 hullámpapír lemezt vagyunk képesek feldolgozni egyműszakos üzem mellett.

 

Raktárak / Raktárhelyiségek

Raktárhelyiségek 3 helyen találhatók:

– "Fülek"területén (aktuálisan 7 raktár kb. 2.000 m2 rendelkezésre álló raktározási felülettel)

– "Perse-Bozita"területén (aktuálisan 3 raktár kb. 970 m2 rendelkezésre álló raktározási

   felülettel) a raktározási kapacitások lényeges bővítésének lehetőségével

– "Kiskürtös"területén (kb. 400 m2 raktározási felület) Just-in-Time a meglévő vásárló

    részére

 

Elérhetőségek:
Tel: +421 47 45 11121
Fax: +421 47 42 92205
E-mail: kartex@kartex-vl.sk
Website: http://www.kartex-vl.sk/

yes