fbpx

Szenzációs hangulat az interpack 2014-en

Írta: Szerkesztőség - 2014 június 10.

Több mint 175.000 látogató 11 magyar kiállító sikeres bemutatkozása a világ legnagyobb csomagolási szakvásárán 

 

 

A napokban befejeződött interpack 2014 szakvásárt kitűnő hangulat jellemezte mind a 2700 kiállító, mind pedig a 175.000 szakmai látogató körében, akik a Düsseldorfi Vásárváros mind a 19 csarnokát megtöltötték.

 

Több mint 20 év után ismét közösségi standon mutatkoztak be a magyar csomagolóipari vállalkozások, további 3 kiállító önállóan vett részt az interpack szakvásáron.

 

„Az interpack idén ismét látványosan bizonyította globális vezető szerepét. Ez a siker megerősíti azt az alapvető filozófiánkat, hogy a szakvásárt megelőzően célirányosan szólítsuk meg ezt a nemzetközi ágazatot: jöjjenek el háromévente Düsseldorfba”– mondta Werner Matthias Dornscheidt, a Messe Düsseldorf vezérigazgatója.

 

 

Az interpack 2014 a külföldi kiállítók 66 százalékos arányával nem csupán a szakvásár viszonylatában, hanem a Messe Düsseldorf valamennyi rendezvényére vonatkozóan is rekordot jelentett. Összesen 120 nemzet képviselői jártak a csomagolóipar és a kapcsolódó ágazatok düsseldorfi seregszemléjén.

 

Meghatározó témák: hatékony erőforrás- felhasználás, minőség és biztonság, sokszínűség és rugalmasság

 

Az interpack 2014 meghatározó témái közé tartozott a gépek és berendezések hatékony erőforrás-felhasználása, valamint a csomagolóanyagok eredményes felhasználása – a minőség és a biztonság, a tökéletes és a hamisítás ellen védett végtermékek szavatolása érdekében – főként olyan érzékeny területeken, mint az élelmiszer- és italipar, valamint a gyógyszeripar, továbbá az egyre szélesebb termékskálát és rövidebb innovációs ciklusokat kiszolgáló sokszínűség és rugalmasság. Ezekhez a témakörökhöz kapcsolódott a csarnokokban bemutatott innovatív megoldások számottevő része.

 

 

Innováció a középpontban

 

Az interpack-on az innovációk kiemelt szerephez jutottak – fejtette ki Bernd Jablonowski, az interpack és a SAVE FOOD igazgatója: „Egy vezető szakvásár esetében nem elegendő bérbe adni a kiállítási területet és a legmagasabb színvonalon megrendezni a seregszemlét. Sokkal inkább feladatunk, hogy beazonosítsuk a bemutatott piac fejlődését meghatározó irányzatokat, hogy bevonjuk ezeket a vásárkoncepcióba, végül pedig hogy következetesen foglakozzunk is ezekkel. Csak így biztosíthatjuk a meghatározó szakmai témák szerepét az adott ágazatban. Az interpack 2014 esetében ezt ismételten jól teljesítettük. Az Innovációs Park és a METAL PACKAGING PLAZA koncepciója teljes sikert aratott a célcsoportokban.”

 

Jól sikerült a második SAVE FOOD kongresszus

 

Kiemelkedő figyelmet kapott az interpack szakvásárral kapcsolatban a SAVE FOOD. A kongresszus a három évvel korábbi nyitórendezvénynél is szemléletesebben bizonyította, hogy miként lehet az értéklánc minden területén küzdeni az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás világszerte jelentkező problémája ellen.

A SAVE FOOD néven futó kezdeményezés az ENSZ Élelmezési Világszervezete (FAO) és az ENSZ Környezetvédelmi programja (UNEP), valamint több mint 110 ipari partner együttműködésével az élelmiszer-veszteség és az élelmiszerek pazarlása ellen száll síkra. A második SAVE FOOD kongresszus politikai és társadalmi szemszögből is rávilágított a felmerült problémákra. A kongresszus a gazdaság részéről kínált megoldásokat és bemutatta a legjobb gyakorlati példákat.

A kongresszuson összesen 450 küldött vett részt. A rendezvény végén minden résztvevő egyetértett abban, hogy a SAVE FOOD céljait csak egyesült erővel és a közösen felhalmozott szaktudással, valamint az összes érintett kompetenciájának kiaknázásával lehet elérni – ez a kezdeményezés egyik alapvető célkitűzése. Az Innovationparc Packaging az interpack 2014 szakvásár teljes időtartama alatt felvonultatta az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás csökkentésére irányuló megoldási javaslatokat és jó ötleteket.

 

 

Magyar részvétel az interpack-on

 

20 év után ismét közösségi standon mutatkoztak be a magyar csomagolóipari KKV-k az interpack-on. A HITA támogatásával és a szakmai szövetség, a CSAOSZ szervezésében megvalósult standon a Krajczár Kft, a Mátrametál Kft, a Pikopack Zrt, a Reményi Csomagolástechnika Kft és a Rollbox Zrt vett részt. A közösségi standon részt vett még a Flexo Innovációs Klaszter is, akik 6 céget képviseltek. Rajtuk kívül önálló standdal volt jelen visszatérő kiállítóként a HACONA Kft és a Pro-Form Kft.

A Mikropakk Kft először mutatkozott be idén az interpack-on. A magyar kiállítók mindegyike sikerként értékelte a részvételt, mindannyian azt tervezik, hogy a 3 év múlva sorra kerülő rendezvényen ismét részt vesznek.

Az idei interpack-ot közel 1000 magyar szakember látogatta meg.

 

Legközelebb 2017 tavaszán üdvözli Düsseldorf a világ minden tájáról összesereglő szakembereket a soron következő interpack-on. A szakvásár pontos időpontját később tűzik ki.