fbpx

Indul a hazai hulladékgazdálkodás nagy reformja

Írta: Kohout Zoltán - 2020 november 26.

Szigor, hatékonysági célú államosítás – nagy fordulat jöhet a hulladékgazdálkodás rendjében, működésében.

 

Központosítják

A hét elején nagyszabású módosítócsomagot nyújtott be a kormány hulladéktémában, ami számos ponton hozzányúlna a hatályos hulladéktörvényhez. A változtatások egy része uniós jogharmonizáció, zöldítő intézkedés,de szigorúbban fellépnének az illegális hulladéklerakással szemben is. Emellett állami kézbe központosítanák a hulladékgazdálkodási hatásköröket, önálló hulladékgazdálkodási hatóságot hoznának létre, koncesszióval egy cég kezébe adnának fontos tevékenységeket, és egy sor olyan területet állami felügyelet alá terelnének, amelyek kimaradtak a korábbi központosítási fordulókból – foglalta össze a telex.hu.

 

hulladék

 

Gyűjtés, szállítás, kezelés

A tervezetben állami hulladékgazdálkodási közfeladattá válik a hulladékgazdálkodás minden lényeges eleme, azok is, amelyek mostanáig legalább részben versenypiacként működtek (például a cégek hulladékgyűjtése). Ennek keretében az állami feladat lesz az úgynevezett „hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységek” végzése is (például lakossági vegyes és szelektív hulladékgyűjtés, lomtalanítás, gyűjtés, elszállítás, előkezelés, kereskedelem és kezelésre átadás). A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett létesítmény fenntartása és üzemeltetése is állami feladat lesz, és a hulladékgazdálkodás a jövőben kormányhivatalokhoz kerül – mindez a körforgásos gazdaságra történő átállás hatékonysága érdekében. Így a javaslat része, hogy nyilvános pályáztatás után, koncessziós szerződés keretében fogják kiosztani fontos feladatok ellátásának jogát az ország egész területére vonatkozóan.

 

A nyertes

A koncesszió tárgya a jövőben kizárólagosan állam által végezhető állami hulladékgazdálkodási közfeladat, s hatálya alá tartozik majd a települési hulladék hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretein belüli kezelése, a gazdálkodó szervezetek elkülönítetten gyűjtött települési hulladéka, a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek hulladéka, a környezetvédelmi termékdíjas termék és a visszaváltási díjas rendszer hulladéka. A nyertes cég jogosult többek között közszolgáltatási díjra, a környezetvédelmi termékdíjból és a visszaváltási rendszerrel összefüggő díjakból való részesedésre, a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerből származó bevételekből való részesedésre, valamint megtérítésre (ez utóbbi kivételével minden hatósági áras lesz).

 

szemét

 

A miniszter kezében

A módosítócsomag pontjainak indoklása az EU zöldítése érdekében elfogadott körforgásos gazdaság irányelv hazai implementációjához kapcsolják a változtatásokat. Létrejön közben egy új hulladékgazdálkodási hatóság is, amin keresztül – a tervek szerint – az illetékes miniszter hatékonyabban láthatja el a területtel kapcsolatos feladatait (a körforgásos gazdálkodásra való áttérés, a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek engedélyezése, felügyelete és ellenőrzése, az illegális hulladéklerakás felszámolásának, szankcionálásának koordinálása). Ez utóbbi máris látványos akciókat generált, és kemény lehet az akár 8 évig terjedő szabadságvesztéses büntetés is.

(A témával foglalkozik a Transpack nyomtatott verziója a CSAOSZ novemberi online konferenciájáról hozott beszámolókkal is – a szerk.)

Forrás: telex.hu