fbpx

Borcímkék versenyben

Írta: Szerkesztőség - 2014 február 14.

Bogyólé címkepályázat

 

A kisharsányi Vylyan Pincészet a Villányi borvidék egyik meghatározó borászata, amely 2008-ban elnyerte „AZ ÉV PINCÉSZETE MAGYARORSZÁGON” címet. A Bogyólé címkéjéhez kapcsolódó művészeti pályázatuk során a Pécsett tanuló művésznövendékeknek adnak minden évben bemutatkozási lehetőséget. A Vylyan, ezen a címkepályázaton választja ki újbora, a Bogyólé címkéjét. A 2013-as évjáratban, kilencedik alkalommal hirdették meg a Vylyan Bogyólé borcímke pályázatát. Az utóbbi évekre már hagyománnyá váló versenyben a legjobbnak ítélt pályamű mintegy 20.000 palackra kerül fel, ezzel országos ismertséget is biztosítva tervezőjének. A pályázat eredményét 2013 októberében Debreczeni Mónika a Vylyan birtokigazgatója hirdette ki a Zsolnay Kulturális Negyed Republic Galériájában. Az első helyezett: Lizom Dávid – a PTE Művészeti Kar tervezőgrafika szakos elsőéves hallgatója.

 

 

Fotó: Vylyan

 

A Levendula pincészet arculata

 

A balatoni felvidéken, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken a lovasi Kishegy legszebb részén található a Levendula Pince és borászat. A Balaton északi partján, a hegy tetejéről csodálatos panoráma nyílik az egész tóra. A közel négyhektáros terület egy részén levendula terem, a névválasztáskor és a grafikai arculat kialakításánál a tulajdonosok azonnal Levendula Pincészetnek nevezték a birtokot. A területre 4.000 tő levendulát ültettek, amelyből levendulaolaj is készül. A Levendula Pincészet szőlőfajtái: Juhfark, Olaszrizling, Chardonnay, Szürkebarát, Cabernet Sauvignon. Borfajtái: Juhfark, Chardonnay, kései Olaszrizling, Chardonnay-Juhfark-Hárslevelű cuvé, Szürkebarát rosé, Cabernet-sauvignon-Merlot rosé cuvé, Cabernet-sauvignon.

A csodálatos környezet, a szép táj, a szőlő és a levendulás látványa szinte megkövetelte a borok igényes, esztétikus megjelenését. A hétféle borhoz azonos alapgrafika készült, amelyen megjelenik a levendula. A különböző borok színvilága eltér, a címkén a bor megnevezése, a kiemelt szöveg és a záró kapszula színe azonos. A levendulaszálak a címkén a pincészet borainak könnyű felismerhetőségét szolgálják, ugyanakkor kellemes és elegáns megjelenést eredményeznek.

 

 

Fotó: Levendula Pincészet

 

A Jásdi Pince új címkesorozata

 

A 2013 évi Magyar Formatervezési Díj nyertes alkotásai mellett a Műcsarnokban rendezett kiállításon a diák kategória néhány figyelemre méltó munkája is látható volt. A Jásdi Pince borcsaládjának címkéire a Magyar Képzőművészeti Egyetem hirdetett pályázatot. A zsűriben maga a pince tulajdonosa, Jásdi Attila is részt vett. A feladat egy héttagú borcsalád megtervezése volt. A tervező Mayer Norbert eltért a szokásos címketervezési kliséktől, szakított a hagyományos stílussal és a jásdi borok egyéniségét kívánta hangsúlyozni. Munkájáról így nyilatkozott: „Olyan címkesorozatot alkottam, amely nem harsányan a bor ellen szól, hanem kiegészíti azt és a borok nevének kezdőbetűit felhasználva alakítottam ki mindegyik egyéni monogrammját.” A művész követte azt az elvet, hogy a címke más legyen, mint a többieké, de a termékcsalád összetartozását látassa. A címkék letisztultak és könnyen felismerhetők, egyedi megjelenést jelentenek a termékcsaládnak.

 

 

Fotók: Mayer Norbert

 

A Planina Borház címkecsaládja

 

A kézműves, családi borászat neve Planina Borház. A Planina (sokác nyelven) Mohács kitűnő adottságokkal rendelkező szőlőhegye. A borház tulajdonosa Horváth Zoltán. Bölcsész-diplomát szerzett, majd évekig zenész volt a Vujicsics együttesben. Dolgozott horvát nyelvi tolmácsként, de történetének egy pontján ráébredt: Mohácson szeretne minél jobb vörösbort készíteni. Majd rájött, hogy érdemes a fehér bort adó fajták termesztése mellett minőségi rozé, siller és vörösborok készítésével is próbálkozni. A Pécsi Borvidékhez tartozó Planina Borház a négyhektáros birtokon termelt szőlőből egyedi hangulatú borokat készít: a friss Lárfa cuvée, a Jenyei kékfrankos vagy a Prím. A borok címkéit Tatai Tibor tervezte, aki Budapesten a Képzőművészeti Egyetemen végzett tervezőgrafikusként. Mohácsi származású és Mohácson is él, ezért jól ismeri a helyi hagyományokat és a hely szellemét.

Az egyik sorozaton a színes címkék a könnyedebb és alacsonyabb árfekvésű borokhoz készültek. A sorozat minden címkéjén olyan fej van, amely kifejezi a bor jellemzőit, illetve a termőhely hagyományait. A Rozén egy rózsaszínű divatozó páva van, a Borkán egy könnyed királyleányka, a Hazai Kadarka címkéjén egy magyaros betyár szerepel. A Siller címkéjét egy csillogó szemű rókafej a Lárfa címkéjét pedig egy stilizált busómaszk díszíti.

 

 

A másik borsorozat magasabb minőséget képvisel. A címkék fekete alapon megjelenő grafikák melyek szintén a borok elnevezéséhez köthetők. A Lelkes egy tartalmas fehérbor, amely öreg tőkék borát jelenti, amelyek egy kora középkori magyar falu temetőjén vannak elültetve. A Jenyei Kékfrankos egy Janya nevű sokác leányt ábrázol, aki feláldozta magát a töröknek ezzel megmentve Mohácsot a dúlástól. A legenda szerint, róla nevezték el a dűlőt ahol a szőlő van. A tulajdonos elmondta: „harmadik bor a Prím, amely a boraink zenekarának szólistája, egy kicsit engem ábrázol egy Prím tamburával a kezemben.” A tulajdonos, Horváth Zoltán, népzenészként került a borhoz közel, és kötődve a hagyományokhoz törekedett arra, hogy ezt a borok elnevezése és a címkék világa is tükrözze.

 

 

Fotók: Planina Borház

 

A legszebb magyar borospalack

 

A Budavári Borfesztiválon a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. szervezésében 2013-ban is megrendezték a legszebb borospalack szépségversenyt. A versenyre 60 bortársaság nevezte be borosüvegeit, amelyekre 2013. augusztus 20-ig lehetett szavazni.

A végeredmény: 11 társaság borospalackja lett toplistás.

 

A győztesek listája

 

A dobogó legfelső fokán az RWZ (Revolution WineZ) borászat – RWZ Ábránd fantázianevű bora végzett. Az RWZ borászat mottója: „Minden borunkat áthatja a termőhely tisztelete és a törekvés, hogy a terroir legszebb arcát mutassuk meg”

 

 

A második helyet a Saboprodukt pincészet, Szabó Attila által készített Sauvignon Blanc-ja foglalta el.

 

 

A harmadik helyet, a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji száraz Furmintja a „Mád”borospalackja kapta meg.

 

 

További helyezettek

 

 

Sociedade Agrícola de Santar, Sociedade Vitivinicola, Lda. – Condessa de Santar

Pántlika Pincészet – Agyaglik Olaszrizling

Orosz Gábor – Tokaji Hárslevelű Király

Figula Pincészet – Figula 7 Hektár

Egri Korona Borház – Grand Selection Egri Syrah „Jumurdzsák”

Pálla Borbirtok – Pálla Veltelini

Dula Szőlőbirtok és Borgazdaság, Eger – Erdőbénye – Egri Csillag

Montes Toscanini – Gran Tannat „Premium”

Fotók: Szigetváry Zsolt.