És még mindig HUNGAROPACK 2018

A Magyar Csomagolási Verseny az elmúlt években hatalmas szakmai sikereket ért el a határainkon is túlmutató WPO Konferencia Budapesten. Évről-évre új jelentkezők érkeznek a Hungaropack versenyre (az idei versenyre nevező 27 vállalatból is heten először indultak a megmérettetésen), és mára 100-nál is több Word Star díj. Most a kreativitás legjobbjai közül szemezgettünk.

A HUNGAROPACK 2018 Fenntarthatósági díj nyertese

Autóklíma-kompresszor logisztikai igényekhez fejlesztett csomagolása – DS Smith Packaging Hungary Kft.

A pályázónak bonyolult geometriájú, több ponton flexibilis csövekkel és egyéb érzékeny, kiálló elemekkel rendelkező termék számára kellett biztonságos csomagolást fejleszteni. A tervezés során kihívást jelentett az, hogy nagyon kevés ponton lehetett a terméket megtámasztani. Ennek ellenére olyan megoldást dolgoztak ki, amelynek segítségével nemcsak az igen érzékeny termék védelme érhető el, hanem a könynyebbé vált a termék behelyezése és kivétele is. A megoldás ötrétegű hullámpapírlemez alkalmazásán alapul. A négy különböző kialakítású, kimetszett dobozelem a hajtogatást követően, tálcaszerű egységgé önzáró módon állítható össze. Külön érdekesség még az alkatrész egy érzékeny, túllógó flexibilis csövének rögzítése, amelyet egy duplán visszahajtott elemből a meghajtás során előálló pozícionáló rész kialakításával oldott meg a tervező. A dupla visszahajtás a szállítási egység halmazolhatóságát is nagymértékben javította.

A fejlesztéssel minimalizálni lehetett a környezeti terhelést, a csomagolási folyamatra fordított időt, az egy termékre vetített csomagolóanyag költséget és a terméksérülés kockázatát egyaránt.

A HUNGAROPACK 2018 Ipari Kreativitás díj nyertese

Egypalackos bortok csomagküldéshez – Dunapack Kft.

Az interneten értékesített termékek kiszállításánál fokozott igénybevételek jelentkezhetnek, különösen veszélyeztetettek az üveg csomagolóeszközök. A palackozott borok hagyományos hullámpapírlemez gyűjtődoboza nem nyújt elegendő védelmet, ezt még további biztonsági elemekkel szükséges kiegészíteni. A nevező a megrendelő WEB áruházban értékesített tokaji boraihoz tervezett biztonságos csomagolást.

Az egypalackos tok B hullámosítású hullámpapírlemezből kimetszve, egy ponton ragasztva készül. A laposan szállítható, négyzet alapú hasáb szemközti éleit összenyomva, az alján lévő sarkokat befelé nyomva, a csomagolás talpra állítható. A termék behelyezése után, az élein található bevágásoknál benyomva a palástot, négy oldalról rögzítetté válik a palack. A tok a 0,7 literes furmintos és a 0,5 literes tokajis palackhoz egyaránt használható. A gyűjtőcsomagolásban hat termék szállítható, ehhez EB hullámosítású, ötrétegű hullámpapírlemezből készült tető-, fenéklapolt szerkezetű dobozt gyártanak. A toknak köszönhetően a palackokat a dobozban oldalról nyolcrétegű hullámszerkezet védi, míg alul és felül a tok párnázó légrései biztosítják a megfelelő védelmet. A tokok egyszínű nyomtatással készülnek, csak a termék gyártójának és forgalmazójának logóját tüntetik fel. A csomagolóeszközök anyaga hulladékként újrahasznosítható.

A HUNGAROPACK 2018 Marketing díj nyertese

Promóciós holland virágküldő doboz – Rondo Hullámkartongyártó Kft.

A megrendelő különleges megbízással kereste meg a gyártót: olyan hatszögletű dobozt képzelt el, amelyben a mellékelt színes divatmagazin a kinyitáskor látványosan bukkan elő a mögötte megjelenő virágcsokorral. A nevezőnek további igényeknek is eleget kellett tennie: a doboz középen nyíljon, ahogy egy kétszárnyú ajtó kinyílik, valamint annak, hogy a virágvázát, virágokat rögzítő betétrészt a dobozzal egy darabból alakítsák ki.

Az ötlet megvalósítása valódi kihívást jelentett a nagy dobozméret, a váza mérete és tömege miatt is. A hatszögletű doboz anyagának nagyszilárdságú, B hullámosítású hullámpapírlemezt választott a tervező, amiből kimetszéssel és ragasztással készül a csomagolóeszköz. A nagyméretű vázát, amelynek tömege a nedvességtartó zselés anyaggal töltve a 3-4 kg-ot is elérheti, beépített betét rögzíti minden oldalról, alulról dupla anyagréteg védi, felülről pedig anyagtakarékos, „bepattintható” megoldással rögzíthető. A betét elejéhez helyezhető el a divatlap, amely így teljesen elfedi a vázát tartó betétet. A nagyméretű, álló doboz a könnyű hordozhatóság érdekében hordfüleket is kapott. Az egyedi formájú dobozt jól kiegészíti a kreatív grafika, amely az egyszínes fehér nyomattal a barna kraft papírrétegen tovább fokozza a természetközeli hatást és a csomagolóeszköz környezetkímélő jellegét.

A Transpack Szaklap különdíjainak nyertesei

Autóipari szerelt alkatrész egyutas hullámpapírlemez betétrendszere – Green Packaging Kft.

A pályázó a megrendelőtől csomagolásoptimalizálási feladatot kapott, a szállítási csomagolás áttervezésével a kiinduló adatok javítását, a logisztikai költségek mérséklését kellett elérnie. Az új megoldás hullámpapírlemez tálca rekesztékekből épül fel, amelyekben kimetszett fészkek a terméket pozícionálják, egyben tálcaszerkezet alkotnak.

Equil Dog kutyaeledel csomagolóeszköze – Mondi Békéscsaba Kft. és Intergraf Digiflex Kft.

A nagyegységű (12 kg töltőtömegű) kutyaeledel csomagolásához többrétegű társítást alkalmazott a pályázó. A látványos csomagolóanyagot a legújabb nyomóforma-készítési eljárással flexográfiai eljárással nyomtatták.

Autódíszítő elem logisztikai tálcája – Szkaliczki és Társai Műanyagfeldolgozó Kft.

A logisztikai tálca újrahasznosított polisztirolból vákuumformázással készült. A festett és lakkozott autódíszítő-elem csomagolásakor alapvető elvárás volt a termékek karcolódástól való védelme a gyártó- és az összeszerelő-üzem közötti több ezer kilométeres szállítási távolság alatt.

Sándor Ildikó

no