fbpx

Ismét egy sikeres rendezvénysorozat

Írta: Szerkesztőség - 2019 március 20.

A Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület legnagyobb hagyományokkal rendelkező rendezvénysorozatának 2018-ban ismét Tengelicen a Hotel Orchiea adott otthont. A 2018. november 29-30-i nyomdaipari karbantartók találkozóján résztvevők az első napon színes előadások és az estébe nyúló jó hangulatú banketten vehettek részt, míg második napján a Paksi Atomerőmű látogatására nyílott lehetőségük. Faragó István és Dr. Horváth Csaba által életre hívott találkozósorozat idei állomásán ismét praktikus tanácsok és kiváló előadások voltak hallhatók.

A regisztráció utáni ebédet követő délutánon Fekete Sándor lehetőséget nyújtott a Habasit Holding AG nemzetközi és azon belül a magyarországi tevékenységeinek megismerésére. A Habasit vezető gyártó a szállítószalagok és konvejor hevederek piacán. A 70 éves múltra visszatekintő vállalat több, mint 60 országban áll az ügyfelek rendelkezésére hagyományos szövetalapú hevederek, műanyagtagos hevederek, fogazott szíjak, gépszíjak és zsanérláncok tekintetében. A Habasit a csúcsminőségű szállítószalagok mellett értéknövelt logisztikai szolgáltatásokat és online kalkulációs szoftvereket kínál, és elkötelezett híve a környezetvédelemnek, valamint a fenntartható beszerzési-szállítási folyamatoknak. A Habasit Magyarországon 3 értékesítő munkatárssal segíti az új és már meglévő vásárlók tevékenységét.

Kiemelte az egyedi igényekre szabott, Vevőspecifikus megoldásokat, bemutatta a szervizhátteret és disztribúciót nyújtó partnert, amelyek együtt előnyben részesítik Őket a versenytársaikkal szemben.

Dr. Fazekas Lajos a DE Műszaki Kar, Gépészmérnöki Tanszékéről – Debrecenből – a kenésgazdálkodás nyomdaipari gyakorlati alkalmazásairól beszélt, kiemelve azt, hogy „a karbantartás nem pénzbe kerül, hanem kifizetődik”. A korszerű üzemfenntartás egyik előfeltétele a kenésgazdálkodás kialakítása, ismertette helyét a vállalat életében, bemutatta a kenés összefüggéseit a berendezéseinkkel, illetve a kapcsolódó karbantartási stratégiákat egyaránt. Mint minden más területen az életben, az olaj állapotának meghatározására is létezik előrejelzés. Jelen előadásával a figyelmet felhívva arra, hogy az oilcheck alkalmazásával az olajvizsgálatokban létezik egyszerű mérési és beavatkozási lehetőség is, megelőzve a váratlan hibák megjelenését, de gondolva a „pénztárcára” is!

Érdekes előadásban Türke Siklódy Péter és Erdélyi Miklós mutatta be a Soltész + Soltész Kft.-t. A működését 1991-ben megkezdő vállalkozás a KLINGER cég magyarországi képviselete és az ipari szerelvények teljes palettájának forgalmazásával foglalkozik. A jelentős raktárkészlettel gazdálkodó értékesítés mellett teljes körű tervezéssel és kivitelezéssel is foglalkoznak. Az előadásuk során kifejezetten a nyomda- és papíripari alkalmazási területekre szánt gőzszerelvények ismertetetése során néhány mintát is kezünkbe foghattunk. A bemutatóval kiegészült prezentáción a csővezetéki kompenzátorok, az ipari szigeteléstechnika, valamint a technológiai szűrés és mágneses elvű szabályozás megismerésére is lehetőség nyílt. A délután következő részén a teljes egészében magyar tulajdonú BestLED Világítástechnikai Kft. Kft. képviseletében Pálmai László és Szilvási Zsolt tartott előadást. Hangsúlyozták, hogy nem termékeikhez keresik a Vevőket, hanem az ügyfelek igényeire szabják a megoldásaikat! A 2009. óta működő vállalkozás a helyszíni felméréstől, majd tervezéstől egészen a világítás kivitelezéséig nyújt szolgáltatásokat. Kiemelték azt, hogy csak olyan megoldásokat kínálnak, amelyek garanciaidőn belül megtérülnek. A megfelelő világítási megoldásokat nem csupán teljesítmény, vagy fényáram, hanem az egyedi megvilágítási igényeket is figyelembe vevő számítógépes modell alapján választják ki. Előadásukban a LED világítás ipari alkalmazási lehetőségeit járták körbe. Bevezetőjükben beszéltek a LED technológiáról általában, azt követően pedig a különböző kialakítási lehetőségeket ismertették. A minőségbiztosítási folyamatokat támogató és nyomdaipar számára kifejezetten fontos színhőmérsékletre és színvisszaadásra vonatkozó igényeket igényeket szintén figyelembe veszik az egyedi megoldások kidolgozásakor.

A Magyar Ipari Karbantartók Szervezetének képviseletében dr. Péczely György az országos karbantartási állapotfelmérés eredményeiről számolt be. A felmérés során használt kérdőív alapja az EFNMS (European Federation of National Maintenance Societies) által kidolgozott kérdéssor volt. A nemzetközi felmérésből több tanulság levonható, de büszkék lehetünk arra, hogy második legnagyobb számú válaszadóként vettük ki részünket az adatgyűjtésből, annak ellenére, hogy a felméréshez Magyarország az egyik legkésőbb csatlakozó ország volt. Az EFNMS-sel olyan mértékben sikerült szorosra fűznünk a kapcsolatot, hogy a felmérésre létrehozott külön munkacsoportnak már magyar tagja is van Páll István Zoltán személyében!

Az előadássorozat zárásaként az Ipar 4.0 előadását – SPM Instrument Budapest Kft. képviseletében – Homolya György tartotta. Az SPM olyan állapotfelügyeleti rendszerek megoldásait kínálja, melyek online mérési lehetőségei a hiba felismerését a lehető legkorábban támogatják. Nagyon színes előadásában ismét rengeteg gyakorlati példával szolgált. Utolsó előadóként nehéz helyzetbe kerülve mégis parázs beszélgetésre sarkallta a hallgatókat és mondhatni „nem ült le a hangulat” az előadásokat követő vacsorára. Színes és szerteágazó előadások résztvevői idén is kis létszámban, de annál nagyobb odaadással hallgatták az előadásokat. A nap zárásaként a várva várt vacsorát fogyaszthattuk el, majd a nyugodt pihenést követően a pénteki üzemlátogatás következett a Paksi Atomerőműben.

Horváth Szabolcs, Magyar Ipari Karbantartók Szervezete