fbpx

Kellenek az intelligens csomagolási megoldások

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 07.
A Stora Enso, a papíripar, bioanyagok, faipari termékek és a csomagolóipar területén tevékenykedő és azt újraértelmező globális vállalat új jelentése a Viewpoint, amely betekintést nyújt a jövő innovatív csomagolástechnikai megoldásaiba az élelmiszer-kiskereskedelemben. 
A „Kereskedelmi csomagolástechnika 2016-ban és az után” című Viewpoint jelentés a Stora Enso Packaging Solutions mélyreható Viewpoint jelentéssorozatának harmadik kiadása. A jelentés foglalkozik a kiskereskedelmi ipar gyors változásaival, és ezeknek a jövő csomagolási megoldásaira gyakorolt hatásával.
A jelentés esettanulmányokat közöl, amelyek bemutatják, hogy a kiskereskedők intelligens csomagolástechnikai megoldásokat használva hogyan csökkenthetik költségeiket akár 50-70%-kal. A jelentés a piac legfontosabb mozgatórugóit tárja fel abban az időben, amikor a saját márkás termékek mennyisége tíz éven belül előreláthatólag 50%-kal növekedik.
„Az élelmiszer-kiskereskedelemben a  vásárlók 70%-a az eladás helyszínén hozza meg vásárlási döntéseit, a kiskereskedelmi piacon pedig igen erős a verseny. Tisztában vagyunk vele, hogy a csomagolás jelentős szerepet játszik az eladások növekedésében és a költségek csökkentésében az értéklánc minden fázisában”
– mondja Hannu Alalauri, a Stora Enso csomagolási megoldásokért felelős szenior elnök-helyettese.
A jövőbeni élelmiszer-kiskereskedelmi csomagolástechnikát befolyásoló, a jelentésben bemutatott öt tényező:
  • A diszkontkereskedők sikere
  • A saját márkás termékek mind szélesebb körű elterjedése
  • Intelligens csomagolástechnikai megoldások
  • A kereskedelem online csatornákra felé történő elmozdulása
  • A fenntarthatóságra helyezett nagyobb hangsúly 
„Azok a kiskereskedők lesznek a legnagyobb eséllyel sikeresek a ma és a holnap piacterén, amelyek felismerik a csomagolási megoldásokban rejlő lehetőségeket, és a lehető legjobban használják ki azokat. A Viewpoint elnevezésű kiadványokkal továbbra is büszkén nyújtunk bepillantást az innovatív csomagolástechnológia jövőjébe, és ügyfeleinket további párbeszédre biztatjuk”
– mondja Hannu Alalauri, a Stora Enso csomagolási megoldásokért felelős szenior elnök-helyettese.
A teljes Viewpoint jelentés letöltéséhez látogasson el az alábbi oldalra: