fbpx

Nőtt az italos kartondobozok visszagyűjtése Budapesten

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 05.

Nőtt az italos kartondobozok visszagyűjtése a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés révén Budapesten, ahol 65 ezer háztartásban már szelektíven gyűjthetők a tégladobozok.

 

Nőtt az italos kartondobozok visszagyűjtése Budapesten

 

Több mint 570 tonna papírt, köztük 22,8 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek szelektíven a budapesti lakosok a fővárosi házhoz menő gyűjtési rendszer működésének első három hónapja – április, május és június – folyamán. Ez a papír- és italoskarton-mennyiség egy közepes, 100 ezer fős magyar város lakosai által egész évben szelektíven gyűjtött papír mennyiségének felel meg – olvasható a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. és az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

 

Az FKF Zrt. már több mint 65 ezer darab papír és műanyag szelektálására lehetőséget adó hulladékgyűjtőt adott át a fővárosi lakók számára. Az IKSZ Egyesülés a Budapesten szelektíven gyűjtött italos kartondobozok további növekedésére számít, mivel 2014 végéig összesen 403 ezer szelektív gyűjtőedényt helyeznek ki a fővárosban, amellyel mind a 830 ezer budapesti háztartás számára elérhetővé válik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés.

 

A sárga színű hulladékgyűjtőbe műanyagot, vagyis többek közt PET palackokat, nejlon zacskót, egyéb műanyag csomagolásokat, míg a kék gyűjtőbe papírt, így újságokat, szórólapokat és italos kartondobozokat lehet dobni.

 

Az áprilisban indult új, házhoz menő gyűjtési rendszer lehetővé teszi, hogy az italos kartondobozok (tejes és gyümölcsleves dobozok) szelektív gyűjtése hatékonyabb lehessen. A visszagyűjtést jelentősen megkönnyíti a most kialakított rendszer, amelyben a lakosoknak közvetlenül otthonunknál nyílik lehetőségük szelektálni.

 

Magyarországon évente 10-12 ezer tonna tejes és gyümölcsleves kartondoboz kerül forgalomba. Ebből 2012-ben mintegy 2100 tonnát, vagyis 21 százalékot gyűjtöttünk vissza szelektíven, míg Németországban ez az arány 65 százalék, az EU átlag pedig 37 százalék.

 

Az IKSZ célja, hogy 2020-ra a kibocsátott italos kartondobozok 50 százaléka jusson el a hulladékhasznosítókhoz, hogy újra papír, hullámkarton, szalvéta, toalettpapír, törlőkendő, tojástartó vagy jegyzetfüzet készüljön belőlük.

 

MTI 2013. augusztus 1.