fbpx

Polietilén helyett: PLA

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 28.

A kartondobozokban is!

A CLB Packaging Kft. már sokadik éve foglalkozik csomagolásfejlesztéssel, innovatív csomagolástechnikai megoldások tesztelésével. Az éppen futó K+F projektjük keretében a cégnél azt vizsgálják, hogy a kartondobozok adalék- és bevonó anyagaként általában használt polietilént kiválthatja-e a PLA (poly lactic acid).

 

A kartondoboz az a csomagolóanyag, amelyet a felhasználó nyugodt szívvel dob bele a hulladékgyűjtő szigetek papír feliratú konténereibe. Ugyanakkor a csomagolóanyagokkal szembeni elvárások, mint a zsír- és páraállóság, vagy az oxigén-áteresztés, megkövetelik a karton lakkfelülettel való bevonását vagy az adalékanyag bevitelt. Erre a célra a leggyakrabban használt anyag a polietilén. A polietilén eleget tesz a csomagolási kritériumoknak, ugyanakkor a karton környezetbarát tulajdonságát semmissé teszi.

A CLB Packaging Kft. – felismerve a PLA csomagolástechnikai felhasználásának innovációját – figyelmét a PLA alapanyag tesztelésére és annak felhasználási lehetőségei felé fordította. A CLB az Omnipack Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter tagjaként korábban már foglalkozott a PLA-ból készült palack tesztelésével, így az alapanyag már nem volt számára ismeretlen. Ezúttal a dobozgyártás területén tesztelték a PLA-t és K+F projektjük során arra jutottak, hogy a PLA kiválóan alkalmazható a kartonpapír adalék és bevonó anyagaként is. A tesztek során a politejsav bevonat vagy adalék hozzáadásakor a papír felületnemesítéséhez szükséges optimális alapanyagot választották ki. A biodegradálható nyersanyagforrásból előállítható bioműanyag előnye, hogy megóvja a kartoncsomagolást, ugyanakkor felhasználás után a bevonat vagy az adalék a kartonnal együtt bomlik el. A papír lakkfelületeként és papíripari adalékanyagként is alkalmazható, ennek széleskörű felhasználása azonban még várat magára – mondta Erdősi István, a CLB Packaging Kft. ügyvezetője.

A PLA-ról

A politejsav (PLA) az egyik legnépszerűbb, piacon is fellelhető bioműanyag gyártására alkalmas anyag. A PLA felépítő egysége a tejsav (LA). Ez előállítható vegyi vagy biokémiai úton tejsavbaktériumok segítségével, akár mezőgazdasági, illetve ipari melléktermékből, úgy, mint burgonyarost, törköly, papíripari iszap, különböző, de megújuló nyersanyagokból is, ilyen például a cukorcirok, a kukorica, a búza, a cukorrépa, a cukornád stb. E bioműanyagok organikus anyagokból származnak, emiatt képesek lebomlani és nemcsak biológiai úton, hanem bármely egyéb kémiai lebomlási módon, az előírt paraméterek és az előírt idő alatt. Bomlásuk során toxikus anyagok nem keletkeznek. A politejsav számos pozitív terméktulajdonsággal rendelkezik: átlátszó, az UV-állósága, zsír-, olajállósága, élelmiszerekkel jól összefér, jó aroma és íz tartó anyag. Meleg-állósága valamelyest gyengébb, azonban jó hideg-álló. A politejsav gáz és vízgőzáteresztése magasabb, mint a hagyományos polimereké. Jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, mert viszonylag alacsony ütőszilárdságú anyag. Az anyag keménysége, ridegsége, ütőszilárdsága és rugalmassága befolyásolja, hogy milyen területeken alkalmazható. További kedvező tulajdonsága, hogy feldolgozható már meglévő polimerfeldolgozási technológiákkal, extrúzióval, extrúziós fúvással, fröccsöntéssel, fröccsfúvással, vagy hőformázással.

 

Jövőbemutató csomagolásfejlesztés

A PLA csomagolóipari felhasználása ma Magyarországon még igen csekély. Ennek oka az eljárás magasabb ára és az, hogy fogyasztói körben a PLA még kevéssé ismert. Ugyanakkor a hazai és külföldi szakemberek már több éve tesztelik a biopolimert, és e kutatások során megállapították, hogy a megfelelő koncentráció biztosítja a csomagolóanyag stabilitását, ugyanakkor a lebomló tulajdonság is megmarad.

Üzleti szempontból versenyelőnyt jelenthet, másrészt piaci nyomást is előidézhet egy ilyen ökoinnováció. – mondta Erdősi István. A környezetbarát tulajdonság pozitív vállalati imázst kelt, és bár az előállítás költsége még magasabb, mint a hagyományos dobozok esetében, a korábbi évekkel összehasonlítva már érzékelhető a változás, a fokozódó figyelem a zöld megoldások iránt. Ma a legfontosabb ökoinnovációs katalizátor a jogi szabályozás. Az Európai Unió a legjelentősebb prioritások között tartja számon a fenntartható fejlődést biztosítani hivatott technológiákat. Bizottsági közlemények sora szögezi le, hogy az EU kiemelten fogja kezelni a jövőbemutató környezetvédelmi technológiákat és megteszi a szükséges szerkezetátalakító lépéseket a fejlesztések gyakorlati megvalósulásának támogatására. Ezeken kívül léteznek olyan uniós kezdeményezések, melyek segítik a környezetbarát termelési eljárások és a kívánt fogyasztói szokások terjedését. Ezekre a tényekre alapozva a CLB már most felkészült az elvárások jövőbeni változására, és az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló K+F projektjük eredményeként már most képessé váltak a teljes mértéken környezetbarát kartondobozok gyártására.