Ugrás a tartalomra

Szintet lép a Nagoya az új TCM targoncával

A technológia fejlődésével a targoncagyártás és -fejlesztés egyre inkább a biztonsági és kényelmi, illetve hatékonysági és üzemeltetés-takarékossági funkciók felé mozdul el. Ennek jegyében mutatta be a Nagoya Kft. az UniCarriers-cégcsoport legújabb TCM FB-FTB négy- illetve háromtámaszú elektromos homlokvillás modellsorozatát
Szerkesztőség
KözzétéveJanuary 13, 2018
nohozzászólás

Több mint anyagmozgatás

Hadüzenet a piacnak ? ezzel a felütéssel mutatta be a TCM-targoncák legújabb, FB-FTB elnevezésű szériáját a Nagoya októberben. A japán és európai mérnökök kooperációja révén kialakított sorozat legfontosabb erényei a biztonság és a hatékonyság jegyében foglalhatók össze ? mondta bevezetőjében Csáki Dániel, a TCM-et is magába foglaló UniCarriers Europe divízió vezető helyettese, aki maga is részt vett az FB-FTB kidolgozásának munkájában. Csáki Dániel szerint sikertörténet az új széria bevezetése, mert máris több üzemben kisebb ? ottákat állítottak be ezekből a targoncákból. A vezető megtisztelőnek nevezte a Nagoyával való sikeres együttműködést, és az egyik legpro?bb európai márkaképviseletnek nevezte a dunaharaszti céget. Horváth Béla, a Nagoya ügyvezetője hangsúlyozta: a TCM új generációjával a cél már nem csupán az anyagmozgatás optimalizációja, hanem az ember és a gép együttműködését komplexen kiszolgáló eszköz megalkotása.

Betűk, számok, érvek a kategória élén

A TCM új szériáját részletesebben a Nagoya értékesítési vezetője mutatta be. Krasnyánszki Sándor kiemelte: szakmai szemmel is a kategória osztályelső gépének tartja a TCM új szériáját, amely elsősorban a piaci szereplők, a targonca-felhasználók igényeire ad tartósan kielégítő választ, konkrétan több mint 30 anyagmozgatógép-vásárló nagyvállalatnál végzett felmérés alapján.

Galériához kattintson ide

? Az utóbbi bő 5 évben nem jelent meg ilyen gép a piacon ? mutatott rá Krasnyánszki Sándor, aki a fő előnyöket 5 pontban összegezte: nagyobb komfort, jobb kilátás, nagyobb energia-megtakarítási potenciál, sokkal nagyobb üzemeltetési biztonság mellett még esztétikai szempontokra is ügyeltek a tervezők. Emellett kiemelte a ?három E-betű? (ergonómia, energiatakarékosság és ef?ciency [a. m.: hatékonyság]) mögött rejlő előnyöket. Mint kifejtette, az FT-FTB kategóriájában a legkevesebb áramot fogyasztja, fékenergia-viszszanyerési technológiával működik. A jó kilátást a targonca homlok lemezén kialakított két kis ablaknyílás biztosítja a raklapok, a hordott áru felé is. Alacsony lépcsője révén kényelmesebb a ki- és beszállás, piacvezető minőségű vezetőülése 45-170 kilós kezelőknek egyaránt megfelelő, sőt: még a fék és a gázpedál szögállását is úgy tervezték, hogy az kímélje a kezelőt a hosszú műszakok alatt. A gép sokoldalúságára egyébként jellemző, hogy 27%-os emelkedő-mászóképessége szintén a kategória élére emeli.

Biztonság embernek, gépnek

Kategóriájában vezető minőségnek nevezte a Nagoya Kft. értékesítési vezetője az új TCM-targonca zajkibocsátási értékét is. A kezelő és az áru biztonságát szolgálja emellett az a funkció, amely mutatja az álló jármű hátsó, kormányzott kerekének elfordítási szögét ? így nem fordulhat elő, hogy a nagy szögben elfordított kerék a széles fordulási ív miatt felborítja a járművet, vagy megingatja a jármű biztonságos haladását, elindulását. Szintén a biztonságot szolgálja az automatikus, 1 másodperces várakozási idővel működő elektromos kézifék; a mozgatott-szállított áru tömegét megmutató mérleg; a pin-kódos targoncaindítás.
Mindezek mellett a szervizt, karbantartást vállaló üzemeltető költségeire is tekintettel voltak a fejlesztők. A TCM új sorozatát, az FB-FTB targoncákat úgy építették, hogy könnyen elvégezhető legyen az akkumulátorcsere ? sőt, az akkumulátor merülését precíz előrejelzés mutatja, és az utolsó töltési ?gyelmeztetés után 10 perccel leáll a hidraulika a jármű és az akkumulátor kímélése érdekében.

http://www.nagoya.hu

Véleményed van?

Korlátozott HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a href hreflang> <em> <strong> <cite> <blockquote cite> <code> <ul type> <ol start type> <li> <dl> <dt> <dd> <h2 id> <h3 id> <h4 id> <h5 id> <h6 id>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.