Ugrás a tartalomra

Téliről nyárira - Indul a szezon!

A magyar autósok több mint fele március második felére időzíti a téli gumi nyárira való cseréjét, bízva abban, hogy hőmérséklet akkora már tartósan meghaladja a 7°C fokot. Az utakon autózók ötöde még mindig nem tudja, hogy ha a futófelület mintázat mélysége kevesebb, mint 3 mm, akkor az már egyáltalán nem biztonságos, pedig 60 százalékuk került már kopott abroncsok miatt veszélyes helyzetbe - derült ki a Vredestein márciusi online kutatásából.
Szerkesztőség
KözzétéveMarch 21, 2018
nohozzászólás

Indul a szezon

A nagy abroncscsere március második felében érkezik, az autósok 55 százaléka ekkor indul el a szervizbe, harmaduk viszont ennél kicsit pesszimistább, és kivárja az áprilist. Az autósok több mint fele úgy számol, hogy közel 10.000 forintot fog költeni a szettek cseréjére, de ötödük azt se zárja ki, hogy 4 gumi téliről nyárira való átszerelése a 10.000 forintot is meghaladja majd. A válaszadók közel 18% még mindig otthon, saját maga szereli fel a nyári gumikat a téli helyett.

A kutatásból az is jól látszik, hogy az autósok túlnyomó többsége árgus szemekkel figyeli a hőmérőt, és ha az 7 fok feletti hőmérsékletet mutat, úgy gondolják, hogy elérkezett a nyári gumira váltás ideje. Érdemes ezért már most időpontot foglalnunk a szervizünkben, hiszen hamarosan eljön az igazi tavasz, amikor már hajnalban és éjszaka is bőven plusz fokokat mérhetünk. A négy évszakos abroncsok még nem elterjedtek hazánkban, csupán a válaszadók 6.9 százaléka használ ilyen típusú gumit, ők csak akkor cserélnek, ha azokon kopás jeleit fedezik fel.

A kopott gumi, életekbe is kerülhet

Az autósok 80 százaléka már tudja, hogy Magyarországon a törvényileg előírt mintázatmélység 1,6 mm, ötödük viszont még mindig nincs tisztában a hazánkban is érvényben lévő a szabályozással. Kevesebben tudják viszont azt, hogy a biztonságos vezetéshez szükséges mélység 3-4 mm, az autósok harmada gondolja úgy, hogy ennél kopottabb abroncsokkal is bátran indulhatnak útnak. Ez azért is érdekes, mert a válaszadók 60 százaléka élt már át olyan veszélyes helyzetet, amelynek oka a nem megfelelő abroncs volt. -A kopott, fékezéskor nem megfelelően tapadó, a vízen elcsúszó abroncs ékes példája az ellenőrzés hiányának. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a válaszadók 35%-a számolt be arról, hogy kátyúba futás miatt érte gumiját sérülés - tette hozzá Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

Jó hír

Közel 70 százalék gondolja úgy, hogy inkább messzebb utazik, és többet fizet egy jól felszerelt műhelyben megbízható szakembernek, minthogy a gumiabroncsok cseréjén, ellenőrzésén vagy éppen javításán spóroljon. Abban az autóvezetők túlnyomó többsége egyet ért, hogy a fékek és az abroncs állapota kulcsfontosságú biztonság szempontjából, de a kutatás eredményei azt mutatják, vannak még hiányosságok a szakszerű ellenőrzés területén.

Összeállította: Kalmár Nárcisz

Véleményed van?

Korlátozott HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a href hreflang> <em> <strong> <cite> <blockquote cite> <code> <ul type> <ol start type> <li> <dl> <dt> <dd> <h2 id> <h3 id> <h4 id> <h5 id> <h6 id>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.