fbpx

TRANSLOG Connect Kongresszus 2018

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 24.

Regionális szakmai fórum logisztika- és ellátási lánc menedzsment szakemberek számára. A regionális üzleti kapcsolatok építését és megerősítését megcélzó éves fórum, a TRANSLOG Connect nyolcadik kiadása idén novemberben kerül megrendezésre Budapesten, hogy Közép- és Kelet Európa logisztikai szakemberei megvitassák az iparág jövőjét alakító változásokat és legfontosabb kihívásokat. Az idei találkozó az ellátási láncok hatékonyságnövelését állítja programjának fő fókuszába, hiszen a globális piactér bővülése miatt azok egyre összetettebbé válnak. Blockchain, 4PL, mesterséges intelligencia az ellátási láncokban, automatizált raktárépületek, önvezető járművek – mindez csak néhány a konferencia programban sorakozó izgalmas témák listájából.

Ellátási lánc menedzsment szakemberek Szent Grálja

A kétnapos rendezvényen olyan jeles döntéshozóktól és logisztikai szakértőtől hallhatunk előadásokat és esettanulmányokat, mint Christine Mezger-Behan, a Robert Bosch európai régiójának logisztikai alelnöke, aki a vállalat által kidolgozott integrált logisztikai megközelítést ismerteti, mellyel 2018-ban nyerték el az Európai Logisztikai Egyesület (ELA) „év projektje” díját. Mik az innovációs folyamatok aranyszabályai az autógyártásban és a Mercedesnél? Teszi fel a kérdést, majd gyakorlati példákon, valamint pár sikertörténeten keresztül meg is válaszolja a hallgatóságnak a Daimler globális raktározás és létesítménygazdálkodásért felelős igazgatója, Stefan Putzlocher kiegészítve adaptálásra is alkalmas digitális piaci stratégiájukkal. Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár Magyarország logisztikára és közlekedésre vonatkozó koncepcióját ismerteti, tervezhetőbbé téve ezzel a környező országok és hazánk között létrejövő együttműködések kialakítását. A Waberer’s vezetői az amerikai Tesla központjában az elektromos kamionok teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről egyeztettek júliusban, így Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója, a közúti közlekedésben való alternatív meghajtás lehetőségeit tárja elénk hamarosan. Mivel a mai ellátási láncok rendkívül komplexek, terméktől függően akár több száz állomást, földrajzi helyszínt, vállalkozást és egyént is magába foglalhatnak, a transzparencia hiánya, a rengeteg papírmunka a technológiai fejlődés ellenére is jellemzi még a folyamatokat. Jó hír, hogy a blockchain technológiának köszönhetően az okosszerződések, az IoT és a digitalizáció már nem ismeretlen fogalmak többé. Hogyan javíthat jelentősen ez a technológia a globális kereskedelem hatékonyságán? Milyen új üzleti lehetőségeknek nyithat utat a logisztikában? Prof. Dr. Sebastian Kummer, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Logisztikai Intézetének vezetője már bevált jógyakorlatok megosztásával hozza közelebb a szakmai közönséghez a blockchain vezérelt ellátási láncok eddig kimutatott eredményeit. További esettanulmányokat hallhatunk még többek között Jakub Juszczykitól, a Maflow globális logisztikai igazgatójától, Stefan Reidytől, a valós idejű nyomkövető rendszerek szakértőjétől, a svájci Arviem AG vezérigazgatójától és Vatai Krisztinától a GS1 Magyarország üzletfejlesztési igazgatójától.

Hálózatra kapcsolva

A TRANSLOG Connect Kongresszus nemcsak az ellátási lánc szakemberek és döntéshozók legfontosabb regionális találkozóhelye, de a kelet-közép-európai logisztikai trendek és üzleti kapcsolatok hálózatának meghatározó színhelye is, ahol a régió közel 30 országából ide látogató döntéshozók olyan cégek vezető képviselőivel egyeztethetnek személyes találkozókat, mint a C.H. Robinson, Waberer’s International Nyrt., Raben Group, Arviem, SSI SCHÄFER, Transwide, Trans.eu, DHL Supply Chain, DSV, Priority Freight, Lachenmeier, Geutebrück, Pallet Solution, QLM Logistics Solutions, Cargo-Partner és még sokan mások.

Ha fejlesztené nemzetközi kapcsolatait vagy egyszerűen csak feltérképezné cége számára legoptimálisabb lehetőségeket, a részvétellel kapcsolatban látogasson el a rendezvény oldalára.

www.translogconnect.eu