fbpx

Száz éves papírgyár a városban

Írta: Kiss Bertalan - 2023 november 02.

Idén ünnepli alapításának századik évfordulóját a Dunapack Kft. csepeli üzeme, korábbi nevén Csepeli Papírgyár. Az üzem története egybeforrt a városrészével, így a jeles évforduló alkalmából szabadtéri gyártörténelmi kiállítás nyílt Csepel belvárosában, a Karácsony Sándor sétányon. A tárlat november 5-éig látható.

Csepeli Papírgyár
A Csepeli Papírgyár, mai nevén Duanapck Kft.

1923-ban kezdte meg a termelést a Duna-parton a Csepeli Papírgyár, amely nemcsak az iparág egyik közép-európai bölcsője, de legfontosabb bázisa is lett Magyarországon. A létesítmény első papírgépe hullámalap-papírt állított elő, ami már akkor is népszerű alapanyaga volt csomagolóanyagoknak, és a boltok polcain ma is naponta találkozunk vele. Az immáron Dunapack Kft. néven működő üzem azóta is aktívan termel, igaz, már nem alappapírt gyárt, hanem az abból készülő környezetbarát csomagolási megoldások előállításával szolgálja a magyar gazdaságot.

A jeles évforduló alkalmából szabadtéri kiállítás nyílt Csepel központjában, a Karácsony Sándor sétányon, ahol az érdeklődők 5 tabló 15 fotóján keresztül ismerhetik a gyár évszázados történelmének mérföldköveit, és végigkövethetik az itt dolgozók életét a megannyi jelentős változás során.

Csepeli családok nemzedékeinek munkahelye

A kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, aki rámutatott: a vállalkozás csepeli családok számos nemzedékének biztosított munkát, megélhetést. „Köszönöm a Dunapack vezetőinek, hogy tovább vitték ezt az örökséget, és hogy ezzel a nagyszerű kiállítással hozzájárultak Csepel jó hírnevének öregbítéséhez!” – írta közösségi oldalán a kerület vezetője.

„Gyárunk sikere azoknak a csepelieknek köszönhető, akik itt dolgoztak és éltek – mondta el a kiállítás megnyitóján Kurgyis Illés, a Dunapack termelési igazgatója. – Ők nem csak a képességeikkel járultak hozzá a sikerhez, hanem sokszor az életüket is a gyárnak szentelték, felismerve, hogy a szakértelem, az innováció és a legmodernebb technológia az eredményeink sarokkövei. Az ő elhivatottságuk és szorgalmuk formálta a gyár történetét, és ezek az értékek továbbra is vezérlő elveink maradnak.”

A II. világháborút és az államosítást követő évtizedekben a Csepeli Papírgyár történetét olyan mérföldkövek jellemezték, mint az 1966-ban átadott új finn, szintén hullám-alappapírt előállító papírgép, amely hazánkban elsőként korszerű automatikus vezérléssel működött. A hullámtermékek népszerűsége a rendszerváltás után is tovább ívelt felfelé: a privatizációt követően az új tulajdonoson, az osztrák hátterű Prinzhorn Csoporton keresztül még több piac nyílt meg az immár Dunapack néven működő csepeli gyár előtt. A vállalatcsoport, a korszerűsített technológiát ötvözte a magyar szakemberek kimagasló tudásával, így a csepeli leánycég ma is az ország és a régió vezető szereplője.

Szőnyi Zoltán értékesítési igazgató és Kurgyis Illés, a Dunapack termelési igazgatója

Kiemelkedő eredmények a fenntarthatóság terén

Az elmúlt évszázadban a csepeli gyár nemcsak a termelésben, hanem a fenntarthatóság terén is kiemelkedő eredményeket ért el. A hullámpapír ma az egyik legfenntarthatóbb csomagolóanyag: 90%-ban újrafeldolgozott alapanyagokból készül, és ugyanekkora arányban újra is hasznosítják.

„Az utóbbi évtizedek markáns változása a körforgásos gazdaság elterjedése volt, amelynek lényege, hogy a kitermelt nyersanyagok, például faanyag, minél tovább maradjanak a gazdaság körforgásában, így csökkentve a felhasznált természeti erőforrások mennyiségét” – mondta el Szőnyi Zoltán, a gyár kereskedelmi igazgatója. – Csepelen már a ’80-as évek óta használnak hulladékpapírt. Iparágunk termékei messze a legnagyobb arányban körforgásban maradó csomagolások, ezzel nagyban hozzájárulnak Magyarország természeti értékeinek megőrzéséhez. Mindebben Csepel is fontos szerepet játszik, így nemcsak patinás gyár, hanem az ország zöld gazdaságának egyik motorja is.”

A kiállítás november 5-ig lesz látható, ezután továbbköltözik az ország különböző pontjaira.