fbpx

Marketing lehetőségek és a könyv jövője

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 08.

Egy neves német szakmai folyóirat, marketinggel foglalkozó munkatársa olyan érdekes gondolatokról számol be, amely a Transpack olvasóinál is érdeklődésre tarthatnak számot.

Összeállításunk második részében a nyomtatott könyv jövőjével foglalkozó előadás sorozatról számolunk be.

 

A piacokon megjelenő értékesítési problémák, valamint egy adott vállalkozótól származó nem megfelelő válasz ezekre a negatív jelenségekre, nem számít újdonságnak a nyomdászat történetében. Ha nagyon messzire tekintünk vissza, akkor elmondható, hogy már Gutenbergnek is el kellett adnia nyomdáját Fustnak és Schöffernek, mert nem volt abban a helyzetben, hogy a rendelkezésére álló felszereltséggel, a vállalkozása fenntartásához megfelelő árszínvonalat érjen el az akkori piacokon. Az 1900-as években számos kiválóan dolgozó litográfiai műhely volt ismeretes, amelyek azonban a nem túl sikeres kereskedelmi munka miatt nem tudtak megmaradni a piacon. Ha megvizsgáljuk az elmúlt években bezárt nyomdák listáját, akkor megállapítható, hogy a nyomdaipari piac érzékenyebbé, nyugtalanabbá és sokszor kiszámíthatatlanná is válik.

 

Számos szakember igyekezett a nyomdák között zajló, és egyre intenzívebb ár harc okait és tényezőit megvizsgálni. Érdekes kísérletet bonyolított le egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó intézet, mikor 200 nyomdától, ugyanarra a termékre kértek árajánlatot. A nyomdák tudtak arról, hogy egy vizsgálat résztvevői, és tudták azt is, hogy az adott árajánlatból nem lesz megrendelés. Egy adott munkára adott árajánlatokat megvizsgálva megállapítást nyert, hogy a legolcsóbb ár 2.000 Euro, a legdrágább 12.000 Euro volt. Ezek az eredmények a vizsgálatokat végző személyeket is meglepték. Hogyan reagálnak a nyomdai megrendelők, mikor egy megrendelésre a vállalkozó nyomdáktól, sokszor igen eltérő árajánlatokat kapnak? Először érthetetlenül nézik az ajánlatokat, majd tanácstalanok lesznek, végül a korábban kiválasztott nyomda árait próbálják a legolcsóbb árajánlat színvonalára lenyomni.

 

Azok a nyomdák, akik módszeres marketing tevékenységet végeznek, azok talán kevésbé lesznek érzékenyek erre a kíméletlen árharcra. Szükséges azonban a piac tisztulásának a folyamata is, amikor is a koncepciók nélkül működő „kalóz” nyomdák előbb-utóbb eltűnnek a piacról. A különböző nyomdai gépeket és berendezéseket gyártó cégek gyakran azzal érvelnek a nyomdáknál, hogy csak a legkorszerűbb eszközökkel lehetséges a piaci harcban részt venni. A marketinggel foglalkozó szakembereknek más a véleménye. Ha a korszerű gépek és berendezések megléte elegendő lenne a sikeres, nyereséget eredményező tevékenységhez, akkor napjaikban nagyon sok nyomda tartozna ebbe a körbe. A legtöbb nyomda műszakilag, technológiailag korszerűen van felszerelve, és még sem tudnak tevékenységükkel jelentősebb nyereséget realizálni.

 

A nyomdák vezető szakembereinek elengedhetetlenül szükséges, annak felismerése, hogy a piacokon végzett marketing munka sokszor fontosabb, mint az aktuális, legmodernebb, berendezés beszerzése. Napjainkban a legfontosabb, a nyomdák kereskedelemmel foglalkozó munkatársainak megismertetése a legkorszerűbb marketing módszerekkel. További fontos teendő, az adott nyomda piaci pozicionálásának elvégzése, megfelelő szakemberek bevonásával.

 

Milyen lesz a nyomtatott könyv jövője? – sok embert foglalkoztat ez a kérdés.

 

„A nyomtatott könyv kiadói és gyártási-nyomtatási lehetőségeiről a jövőben” – tanácskoztak a német szakemberek nemrég Mainz-ban, a Johannes Gutenberg Universitat-en rendezett szimpóziumon. Érdekes tény, hogy ezen az egyetemen több mint 35.000 hallgató tanul, ebből 4.370-en a média szakirányban. A könyvvel foglalkozó diákok száma pedig eléri a 750 főt.

 

Egy könyvkiadói szakember arról tartott előadást, hogy a digitalizáció milyen hatással van, és lehet a jövőben a könyvekre. A digitális technológiák a kiadói tevékenység teljes átalakítását eredményezik, az Internet és a mobil telefonok egyre növekvő alkalmazására a könyves szakmának is meg kell adnia megfelelő választ. A kiadóknak is részt kell venniük a multimédiás világban, a könyvek mellett audió és video kiadványokat is létre kell hozniuk, és foglalkozni kell az Interneten történő megjelenéssel is. A kiadóknak feltétlenül szükséges, hogy új célcsoportokat találjanak, akiket aztán más módszerekkel kell bevonni a terjesztési munkába.

1. ábra: Könyvnyomtatás Gutenberg idejében

 

Egy neves könyvtervező a könyvek tipográfiai megjelenéséről beszélt. Megfigyelhető, hogy a kiadói és nyomdai költségek optimalizálása miatt, standard formátumok és standard tipográfiai megvalósítások jelennek meg. Más kiadók a könyv borítok kialakításánál, minden lehetséges technológiát igyekeznek felhasználni (lakkozás, prégelés, aranyozás, stb.) annak érdekében, hogy felhívják magukra az olvasók figyelmét. Általános tendencia, hogy egyre több könyv, egyre több fotót és illusztrációt tartalmaz.

 

2. ábra: Könyvek készítésre is alkalmazható a HP korszerű digitális nyomógépe

 

A Mohn Media egyik nyomdájának a vezetője arról beszélt, hogy cég csoportnál évente több mint 800 millió könyvet és 50 millió telefonkönyvet készítenek. Fontos tényként említette az elmúlt évek jelentős technikai újdonságait, mint a CTP általános alkalmazása és a JDF program nyelv fokozatos terjedése. A cég csoportnál sokat foglalkoznak a gyártási költségek optimalizálásával, mert csak így tudnak versenyben maradni a távol-keleti gyártókkal szemben. A megrendelők felé adat-management tevékenységet is igyekeznek folytatni, mivel így jobban magukhoz tudják kötni partnereiket. További fontos tevékenységnek említett a szakember a finanszírozási szerviz tevékenységet, valamint a raktározás és a logisztika átvállalást a kiadóktól.

 

A  BoD GmbH egyik munkatársa arról beszélt, hogy napjainkban Németországban már több mint 300 kiadó rendelkezik olyan digitális nyomtatási technológiával, amellyel  az igény szerinti könyvkészítést lehetséges megvalósítani. A Springer Verlag-nál több mint 10.000 elsősorban tudományos és műszaki jellegű könyvet már digitálisan tárolnak, és csak a vevői igények jelentkezése után nyomtatnak ki. Így lehetőség van arra is, hogy a szerzők folyamatosan korszerűsítsék műveiket. Külön kiemelte, az amatőr és első könyves szerzőknek nyújtható szolgáltatásokat, melyek árbevétele egyre növekszik. A BoD céget 2001-ben alapították, és ezalatt az idő alatt több mint 85.000 könyvet vettek fel kiadói programjukba. Jelenleg havonta 500 új művet gondoznak és nyomtatnak ki a kívánt mennyiségben. Az eltelt nyolc év alatt több mint 6 millió könyvet nyomtattak ki.

 

3. ábra: Hagyományos könyvek és az e-book

 

A német Adobe Systems képviselője a nyomtatott könyv és az E-book kapcsolatáról beszélt.

Véleménye szerint a web-to-print lehetőségek, az e-book modern eszközei és nem utolsó sorban a modern softwarek, pl. az Indesign alaposan megváltoztatják majd a jövőben a kiadói és a nyomdai piacokat. Mivel az e-book megjelenítéséhez szükséges eszközök egyre jobbak, és egyre olcsóbbak lesznek, feltételezhetően ez az új lehetőség jelentős piacot vonhat el a hagyományos könyvgyártástól. Ezt a fejlődési irányt az Adobe folyamatosan segíti, újabb és újabb softwarek piaci bevezetésével. Különösen fontosnak tartja azt az új lehetőséget, mellyel a kiadók digitális kiadványaikat az un rabló másolóktól képesek megvédeni.

 

4. ábra: Digitális nyomógépek sora a BoD GmbH üzemében

 

Egy neves német nyomdaipari szakember az ofszet, a lézer és az inkjet technológiával nyomtatott könyveket hasonlította össze. Megállapította, hogy 2.000 példány felett még ma is az ofszet nyomtatás a leggazdaságosabb eljárás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a korszerű, termo vezérléssel működő inkjet nyomtatófejekkel rendkívül jó nyomtatási eredményt lehet elérni, a színes kiadványoknál. Az e-book alkalmazásoknak lassú terjedését prognosztizálta. Felmérések szerint 10 év múlva az e-book alkalmazások az összes könyvkiadásnak 30-35%-át fogják elérni. Ez azonban egyelőre csak egy prognózis, amely nem éppen biztató a nyomdaipar részére.

 

A szimpózium összefoglalásaként, a moderátor elmondta, hogy a nyomtatott könyv a jövőben sem hal meg, de az új technológiák előre törésével számolni kell. Ezeket a tényeket a nyomdák beruházásait tervező szakembereknek is ajánlatos figyelembe venni már a közeljövőben is.

 

További információk: [email protected]