fbpx

Mikroplasztik a Tisza-tóban

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 31.

A mikroplasztikok megjelenésére már a természetes ökoszisztémában is számíthatunk – derült ki a Tisza-tavi laboratóriumi mérésből, amelyet a Happy Fish projekt keretében végzett el egy független laboratórium.

Az első hazai mikroműanyag-vizsgálatok után ismét a Tisza vízgyűjtőjén vettek mintát a WESSLING Hungary Kft. független vizsgálólaboratórium szakemberei. Ez a laboratórium vezeti az „Új kockázatkezelési modellrendszer fejlesztése a víz- és élelmiszerbiztonság növelése érdekében a haltermékvonalon” címet viselő, röviden csak Happy Fish-nek nevezett projektet, amelynek célja a halhús minőségét befolyásoló anyagok meghatározása, ennek részét képezik a mikroműanyag-vizsgálatok is.

Aggasztó jelenség, hogy a nagy mennyiségű műanyag-felhasználás miatt már az édesvizekben is megjelentek az 5 mm-nél kisebb részecskék, vagyis a mikroműanyagok, amelyek környezetvédelmi és élelmiszer-biztonsági veszélyt is jelentenek, hiszen a vízi élőlények szervezetében koncentrálódnak, a felületükön megtapadó szerves szennyezőket (növényvédő szerek, gyógyszermaradványok) pedig a halak szervezetébe juttatják.

A december elején lezajlott mintavétel során a laboratórium munkatársait a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. nagy helyismerettel rendelkező, tapasztalt kollégái segítették az Eger-patakon, a Nagy-morotván, a Tiszán és a Tisza-tó tározóterén.

A vízfolyásokban 10 részecske jelent meg 1 m3 mintában, jellemzően polipropilén (PP) és polietilén (PE) anyagúak. A Nagy-morotvából származó mintában ez a két anyag hasonló koncentrációban jelent meg, azonban ezen felül poliészter részecskéket is detektáltak a kutatók, ezért itt magasabb az egységnyi vízben mutatkozó mikroműanyag-koncentráció. Az üledékmintákból a Tisza-tó mintavételi pontjain a kutatók jellemzően 1 részecskét találtak kilogrammonként. Ennek a területnek a kutatása elsődleges fontosságú – vélik a WESSLING Hungary Kft. szakemberei. A laboratórium ezért a közeljövőben több projektet is indít.

A HappyFish projektről bővebben a http://www.happyfishhungary.hu honlapon tájékozódhat!