pályázat

A verseny utolsó hónapjába lépve összeállt a robotika iparági, tudományos és politikai szakemberei alkotta zsűri.
A Magyar Csomagolási Verseny az elmúlt évtizedek során nemzetközi közéletben is szerepet kapott a Csomagolási Világszövetség által szervezett WorldStar Csomagolási Világversenyen való részvételi jog kivívásával.
Az ABB Kft. immáron a negyedik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját.
A flexóipar létezése sokak számára kézenfekvő, egyeseknek viszont az is meglepő, hogy van saját ipara.
– Korábbról kezdeném. Magyarországon sajátos cégstruktúra alakult ki a rendszerváltás után, amelynek a derékhadát a kis- és középvállalkozások, a...
Az MLSZKSZ szerint a 2015 óta megjelent logisztikai pályázatok nem tudtak olyan sikeresek lenni, mint a korábbi ciklusban kiírtak
A MEWA tavaly ünnepelte magyarországi leányvállalata tizedik születésnapját, és néhány hónappal később már az egyik legfontosabb díjjal ismerték el hazai tevékenységét.
Áprilisban a 2014-2020-as uniós ciklus pályázatainak 93%-a már gazdára talált, melynek fele már ki is lett fizetve – áll a Portfolio.hu által...
Lajkó Ferencet, a Waberer's vezérigazgatóját választották az Év Menedzserének idén a Menedzserek Országos Szövetségének megmérettetésén.
A Széchenyi 2020-as pályázatok szépen lassan kimerülnek, vagy lezárásra kerülnek. A visszamaradt forrásokat - amennyiben lesznek ilyenek - vagy átcsoportosítják a népszerűbb jogcímekhez, vagy új jogcímekhez használják fel őket.
A Sirha Budapest csomagolóipari, sütő-, cukrász- és élelmiszeripari, szálloda- és vendéglátóipari, valamint gasztronómiai szakkiállítás 2018. február...
Ezek közül kettő - egy eszközbeszerzési célú és egy építőiparnak szóló - teljesen új konstrukció, míg a harmadik a jelenlegi energetikai pályázat egy átalakított verziója
Két elismerést vehetett át a Waberer's-Szemerey Logisztikai Kft. 2017. november 17-én a CSR Hungary díjátadón.
Jelen írásunkban tehát azokat a felhívásokat, azokon belül is a nagyobb érdeklődéssel bírókat vesszük górcső alá, melyekre továbbra is várják a projektötleteket támogatási kérelmek formájában.
Elindult a nevezés, idén már építészek, start-upok és magánszemélyek is megmutathatják, ők mit tesznek az élhetőbb jövőért.
A jubileumi esemény középpontjában a smart logisztika áll, vagyis olyan megoldások ismertetése, amelyek ebben a technológiailag folyamatosan változó világban hozzásegítik az egyént és a vállalatokat a sikeres működéshez.
Várják a hazai és nemzetközi pályázatokat az V. Kelet-Közép-Európai Logisztikai Kiválósági Díjra!