fbpx

Több évtized után ismét lesz papíripari szakképzés

Írta: Csomor Zsolt - 2020 december 06.

A 2021-22-es tanévben újra lesz papíripari nappali szakképzés hazánkban. A papíripari szakképzés indítását indokolja többek között, hogy a csomagolóanyagok piaca átalakul, s egyre felértékelődnek a környezetkímélőbb megoldások, mint a papírtermékek is.

 

papíripari képzés
(Forrás: Makovics Kornél)

Több tényező is indokolta a képzést

Számos tényező tette indokolttá a döntést, mint a megváltozott globális fogyasztási trendek vagy a műanyagok visszaszorulása. Emellett a papíripar egyre jelentősebb hozzájárulása a GDP-hez, valamint az ágazatban foglalkoztatottak számának jelentős bővülése is indokolta.

Jelentős támogatást adott a szakképzés újraindításának az is, hogy a koronavírus-járványban felértékelődött az önellátás képességének biztosítása. Ehhez jól képzett és megfelelő számú szakember szükséges ebben az ágazatban is – hangsúlyozta Vajda Attila, a higiéniai papírtermékek piacán vezető Vajda Papír Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón.

A képzést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda Papír Kft. együttműködése teszi lehetővé.

 

papíripari szakképzés
Sajtótájékoztató a Vajda Papír Kft. dunaföldvári telephelyén (Forrás: Makovics Kornél)

 

A tanulók 5 év alatt érettségi mellett szakmát is elsajátítanak

A középfokú oktatásban a papírgyártó és -feldolgozó és csomagolóanyag-gyártó technikusi képzés Dunaújvárosban indul a 2021–2022-es tanévben, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégiumban. A tanulók öt év alatt az érettségi mellett egy szakmát is elsajátítanak.

A vegyipari ágazat szakmaterület fogja össze a vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari, gumiipari és papíripari területeket. A főleg természettudományi ismeretekre épülő képzések biztosítják, hogy ezen iparágak legkorszerűbb szakmai ismereteit sajátítsák el a tanulók – mondta Marczona Tamás, az iskola igazgatója.