fbpx

Erre a 9 irányra figyel a világ 2021-ben?

Írta: Transpack-2021/I. lapszám cikke - 2021 február 10.

Egy különleges szakújságíró, Deli Péter ötletét ismerteti a logisztika.com arról, mely technológiák vezetik majd a világ érdeklődését, befektetéseit idén.

Az első természetesen a mesterséges intelligencia, amely beszéd- és mintafelismerés, a diagnózisok és előrejelzések után az otthoni automatizálásban is terjedni fog. A második a kiberbiztonság, amely a számítógépes fenyegetések miatt lesz mind fontosabbá. A harmadik a virtuális valóság (VR), amely a szórakoztatáson túl oktatási, gyógyítási és műszaki célokra is terjed. Említi a kiterjesztett valóság (AR) világát is, amit a továbbfejlesztett navigációs rendszerekben, 3D képvetítésben használnak. Az ötödik a blockchain technológia, ami főleg az internetes csalások és az információszivárgás megelőzésében kap szerepet. A hatodik fontos terület az 5G hálózat, amelynek előnye ugyan a nagy adatátviteli sebesség, de hátránya a rádiófrekvenciás sugárzással kapcsolatos aggályok. Fontos terület a Dolgok internete (IoT), amely akár több ezer eszköz összekapcsolódása és egyedi azonosítókon való kapcsolódása révén teszi lehetővé adatok hálózaton keresztüli továbbítását. A repülőgép-technológiai fejlesztések terén az olyan nagyvállalatok, mint a SpaceX és a Blue origin óriási lépéseket tesznek az űrkutatás felé – ennek gyakorlati haszna az lehet, hogy az ember képessé válhat akár interkontinentális utakat tenni 30-40 percen belül az űrben. Végül az AR-szemüveg és az okostelefon közötti integráció új iránya az új, 5G hálózati kompatibilitású okostelefonok gyártása révén az AR-alapú alkalmazásokat több audiovizuális funkcionalitás terén tenné hatékonnyá és zökkenőmentessé.

 

trend