fbpx

Teltház lesz a májusi Interpack szakvásáron

Írta: Szerkesztőség - 2014 február 24.

A Düsseldorfi Vásárvárosban 174 ezer négyzetméteren összesen 2700 kiállító, köztük tíz magyar cég méretteti meg magát május derekán.

 

Tíz magyar cég mutatkozik be május 8.-a és 14.-e között a düsseldorfi Interpack csomagolástechnikai nemzetközi szakvásáron a világ legnevesebb társaságai között.  A csomagolóipar és a kapcsolódó folyamattechnikai iparágak seregszemléjére tartó 2700 kiállító már tavaly februárban lefoglalta a vásárváros teljes területét, ezért a rendezők nem is tudtak teljesíteni minden kiállítói helyigényt – mondta Bernd Jablonowski, az Interpack projektigazgatója egy bécsi sajtótájékoztatón, még február végén.

 

 

Az Interpack várhatóan megerősíti élenjáró szerepét a csomagolóipar és a kapcsolódó folyamattechnikai iparágak legjelentősebb világvásárainak sorában. A Düsseldorfi Vásárvárosban 2011 után ismét minden négyzetmétert kihasználnak a kiállítók, csarnokokban, sátrakban mutatják be az élelmiszer- és italipar, a sütő- és édességipar, a kozmetikai- és gyógyszeripar, a non food fogyasztási cikkek, ipari termékek csomagolását segítő eszközöket, anyagokat és a szolgáltatásokat a legegyszerűbb minőségi megoldásoktól kezdve a csúcstechnológiáig egyaránt. Az összesen 174 ezer négyzetméter területű kiállításon szereplő tíz magyar cég közül kilencen egy közösségi standon mutatják be műszaki-technológiai fejlesztéseiket, egy pedig önállóan vállalta fel a megmérettetést.

 

Az élelmiszer- és csomagolóipari gépek nemzetközi kereslete sok éve folyamatosan nő, s túljutva a múlt évtized végi pénzügyi és gazdasági válságon, például tavalyelőtt 33 milliárd euróval újabb rekordot és nyolc százalékos növekedést ért el a megelőző évhez mérve. A csomagolástechnikai gépek világkereskedelemében a német és az olasz cégek a 22-22 százalék arányú részesedéssel messze megelőzik az USA-beli, a holland és a kínai gyártókat. Ez részben tükröződik majd, hiszen az olaszok élenjáró helyet foglalnak el a szakvásáron azzal, hogy a sorrendben 54.-ik  Interpack seregszemlén egy itáliai konszern, az IMA érdekeltségébe tartozó márkák töltik majd meg a legnagyobb kiállítói területet. Az élelmiszer-félék, közte a kávé csomagolásában versenyző cég olyan multikat pipálhat le, mint a Bosch, Multivac.

Az ágazatokat meghatározó óriás társaságok mellett egyáltalán nem szélárnyékban, számos kicsi és növekvő cég ugyancsak kilép a szakmai nyilvánosság elé. Több évnyi kihagyás után pedig visszatér a szakvásárra többek között az SCA, a Consrancia és az A&R. A kiállítók listája egyéb érdekességet is takar, például a spanyolok soha nem látott számban települnek át Düsseldorfba, és várhatóan figyelemre méltó lesz a törökök erőtől duzzadó bemutatkozása.

 

A kiállítással egybekötve több párhuzamos rendezvény hívja fel a csomagolási ágazatra a világ figyelmét. Bernd Jablonowski, az Interpack projektigazgatója ezek közül kiemelte a Save Food konferenciát és a csomagolóipar beszállítóinak három napon át tartó bemutatkozását. Az előbbi eseményt a nyitás előtti napon tartják meg, ahol a nonprofit szervezeteket és a gazdasági szereplőket szólítják meg a világméretű élelmiszer-pazarlás és az élelmiszer-veszteségek megvilágításával a nagyközönség előtt.

 

Az Interpack kiállítás szervezői a résztvevő 130 ország közül ezúttal Kenyát és Indiát emelik ki, ajánlják a piacaikat bővítő csomagolóanyag-gyártó és gépgyártó cégek figyelmébe. Külön csarnokot kapnak a fémcsomagolók, az iskolai étkeztetésben tevékenykedő beszállítók és a csomagolástervezők. Bernd Jablonowski megjegyezte, a csomagológépek iránti kereslet változatlanul Európában a legerősebb, megelőzve az észak-amerikai térséget, Ázsiát és a latin-amerikai országokat. A csomagolóanyag-gyártók esetében Észak-Amerika, Európa, Ázsia a sorrend, az utóbbi földrészen gyors ütemű az átrendeződés, többek között a Mondi már megvetette a lábát a térségben.

Afrika súlya egyelőre alig 5-7 százalék, az elemzők szerint azonban egy felfelé törő földrész, csakúgy, mint Ázsia és Dél-Amerika több országa. Az Interpack üzenetei erre is rávilágítanak majd, vázolják az export lehetőségét, aminek elnyerése a seregszemlén megjelenő derékhad számára nem kicsi feladat. A kiállítók zöme ugyanis közepes vállalkozás, nekik szokatlanok és újszerűek egyelőre a távoli országok kihívásai.

 

Bálint Tóth János