fbpx

A logisztikai társaság elnöke lett Chikán Attila

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 20.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) elnökévé választották Chikán Attila egyetemi tanárt, a társelnöki pozíciót Báthory Zsuzsanna, a Robert Bosch Elektronika Kft. projektvezetője tölti be – közölte a szervezet szerdán.

 

 

Az MLBKT korábbi elnöksége két évvel ezelőtt kezdett hozzá a 2014 utáni időszak stratégiájának elkészítéséhez. A közgyűlés – a megújulási folyamat részeként – március 4-én új vezetőket választott a nonprofit szervezet élére. A 15 fős elnökség március 17-ei  első ülésén maga közül választotta meg az elnököt és a társelnököt – áll a közleményben.

 

„Az MLBKT az ország egyik legsikeresebb szakmai szervezete, de a környezet és a szakma változásai olyan gyorsak, hogy igénylik a stratégia gyakori átgondolását. Erre a feladatra kapott megbízást az új elnökség”- idézi a közlemény Chikán Attilát, aki fő feladatának a változás levezénylését tekinti.

 

MTI 2014. március 19.