fbpx

Rakodólapok, mint az egységrakomány-képzés eszközei

Írta: Szerkesztőség - 2014 június 27.

Az egységrakomány-képző eszközök a rajtuk, illetve bennük mozgatható áruk szempontjából lehetnek

 

  1. általános célúak, amelyek különféle áruk mozgatására
  2. speciálisak, amelyek egy-egy meghatározott árufajta mozgatására alkalmasak

 

Az egységrakomány-képző eszközök közül univerzális alkalmazhatóságuknál fogva kiemelkedő jelentőséggel bírnak a rakodólapok, amelyek kezelésük szempontjából lehetnek ún. „magán” és „csere” rakodólapok. Az utóbbiak csere funkcióját a nemzetközi szabványosítás teszi lehetővé.

 

Rakodólapok

 

A rakodólapok nemzetközi egységesítése lehetővé teszi az eszközök csereszabatosságát, valamint azt, hogy az egységrakományok szállítására, tárolására szolgáló eszközök és berendezések a teljes ellátási láncban azonos műszaki és biztonsági követelmények szerint épüljenek fel.

A nemzetközileg szabványosított rakodólapok közül a legelterjedtebben használatos a 800 x 1200 mm-es méretű rakodólap, amelynek kialakítása és méretei az 1. ábrán láthatók.

 

1. ábra  800×1200 mm-es EUR szabványos rakodólap

1- fedlap; 2-fedlap összekötő; 3-láb; 4-lábösszekötő

 

Fontos, hogy a csereértékkel bíró EUR szabványos rakodólapok megkülönböztethetők legyenek az úgynevezett egyutas rakodólapoktól.

 

Ezért az EUR rakodólapokat különböző azonosító jelzésekkel látják el:

 

  1. a jobboldali saroklábon az EUR felírat látható
  2. a baloldali saroklábon az engedélyező vasút azonosítója szerepel (pl. MÁV)
  3. a középső lábon a gyártási kód (000-0-00), valamint a hitelesítő kapocs található

 

2014. január 1-től az „Egy védjegy, egy márka” jegyében megváltozott az EUR rakodólap bal saroklábának jelölése. A „MÁV” besütés 2013. december 31-ig volt érvényben, de 2014. január 1-től az engedélyes EUR rakodólap gyártók az EUR rakodólap bal lábába már csak az „UIC” jelölést süthetik be. Az új koncepció előnye, hogy a szabványosított egységes jelölés lehetővé teszi az EUR rakodólapok egyértelmű és könnyű azonosíthatóságát. Az új jelölést folyamatosan vezetik be.

Az UIC a Nemzetközi Vasútegylet francia nevének rövidítése. E szervezet feladata a nemzetközi vasúti forgalom fejlesztése, amelyen belül kiemelt szerepet élvez a vasúti felszerelések, közöttük a rakodólapok szabványosítása.

Az EUR védjeggyel ellátott rakodólap Magyarországon is – mind polgárjogi, mind büntetőjogi eszközökkel – védett termék.

Az „EUR” megjelölés Magyarországon is védjegyoltalom alatt áll, mely 430337 lajstromszám alatt bejegyzésre került. A védjegy magyarországi jogosultja a Rail Cargo Hungaria Zrt.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. megbízása alapján, Magyarországon kizárólagos joggal a MÁV-REC Kft. végzi az EUR rakodólapok védjegyoltalmát. A védjegyoltalom keretében a minősítő vizsgálja az EUR rakodólap gyártás és javítás feltételeinek meglétét a gyártásközi ellenőrzését, minősítését és a forgalomba hozott EUR rakodólapok ellenőrzését a felhasználók körében.

 

Fontos tudnivaló, hogy sérült rakodólap csereként nem kerülhet vissza a forgalomba.

 

Egy EUR rakodólap akkor tekintendő csereképtelennek, és javítandó, ha

 

  1. a fedlap vagy a fedlap összekötő hiányzik vagy törött,
  2. a szélső vagy a középső lábösszekötő annyira letöredezett, hogy a tartó lábból egy vagy több szög vagy csavarszár látható,
  3. a fedlap vagy a fedlap összekötő annyira letöredezett, hogy az anyagból egy vagy több szög vagy csavarszár látható,
  4. egy láb hiányzik, vagy olyan mértékben törött, hogy egy vagy több szög vagy csavarszár látható,
  5. a rakodólap szennyezett (olajos, zsíros), penészes,
  6. az EUR jelzés nem szabványos vagy sérült.
  7. láthatóan nem megengedett elemek lettek felhasználva (túl vékony, túl keskeny, túl rövid) a rakodólap szennyezett, általános állapota annyira rossz, hogy teherbírása nem megfelelő (korhadt, több forgácsolódott deszka, láb stb.)

 

Bármely olyan rakodólap, amely ugyan szabványos méretű (800 x 1200 mm), de nem tartalmazza az EUR jelzést egyutas rakodólapnak tekintendő.

Az EUR rakodólapok javításának szabványa az UIC 435-4. szabvány. Magyarországon az EUR rakodólapok javítását csak az a javító végezheti, akinek az aktuális évre a Rail Cargo Hungaria Zrt. -től érvényes javítási engedélye van.

A feljavított és a minőségileg átvizsgált és a szabványnak megfelelő EUR rakodólapot a javítónak a rakodólap rövid oldalán saját betűjelével és a MÁV-REC hitelesítő kapcsával el kell látni. Nem minősül szabványos EUR rakodólapnak az a rakodólap, amely MÁV-REC hitelesítő kapocs nélkül kerül forgalomba.

 

Szabványos EUR rakodólap fajták:

 

 

EUR-1 rakodólap (szabványa: UIC 435-2/EUR-1)

Mérete: 800 x 1200 mm

Deszka szélessége: 100 mm, ill. 145 mm

Deszka vastagsága:22 mm

Teherbírás: 1500 kg ha a teher a rakodólap felületén egyenletesen oszlik meg

 

 

 

EUR-2 rakodólap (szabványa: UIC 435-2/EUR -2.)

Mérete: 1200 x 1000 mm

Teherbírása: 1250 kg ha a teher a rakodólap felületén egyenletesen oszlik meg

 

 

 

EUR-3 rakodólap (szabványa: UIC 435-2/EUR-3)

Mérete: 1000 x 1200 mm

Teherbírása: 1500 kg ha a teher a rakodólap felületén egyenletesen oszlik meg.

 

 

 

EUR-6 rakodólap (szabványa: UIC 435-2/EUR-6)

Mérete: 800 x 600 mm

Teherbírása: 750 kg ha a teher a rakodólap felületén egyenletesen oszlik el.

 

A szabványosított rakodólapokhoz tartozik a 2. ábrán látható rácsos szekrényes rakodólap, amely főleg kisméretű és fokozott védelmet igénylő áruk tárolására és mozgatására használható célszerűen. A le-, illetve felhajtható osztott homlokoldal révén a kisméretű termékek könnyen kivehetők vagy behelyezhetők.

 

2. ábra Rácsos szekrényes rakodólap