fbpx

A Waberer’s Európa eddigi legnagyobb Euro 6-os beszerzéséről döntött

Írta: Szerkesztőség - 2014 július 14.

Európa eddigi legnagyobb értékű és méretű Euro 6-os járműbeszerzéséről döntött a Waberer’s International Zrt. igazgatósága: a társaság 1300 új MEGA szerelvénnyel fiatalítja, illetve bővíti flottáját. A 100 millió eurót meghaladó értékű fejlesztés révén a két éves átlagéletkorú, környezetkímélő Euro 5 EEV besorolású erőforrásokkal meghajtott flotta több mint egynegyede cserélődik le a 2014 januárja óta hozzáférhető, legkisebb ökológiai lábnyomot hagyó Euro 6-os motorú vontatókra.

A beszerzés ugyanakkor tovább egységesíti Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalatának eszközparkját. Az új nagy MEGA pótkocsik beszerzése révén a Waberer’s kizárólag a kisebb típusnál egységenként 5%-kal nagyobb befogadóképességű eszközökkel végzi majd a fuvarozást. A megnövelt kapacitás változatlan üzemanyag felhasználás és közlekedés-terhelés mellett tovább növelheti a flotta átlagosan évi 6,5 milliárd átkm fuvarteljesítményét.

 

 

A Waberer’s jelenleg tenderezteti az eszközök lehetséges szállítóit, a kiválasztás még ezen a nyáron megtörténik. A versenytárgyalás nyertesei azon gyártók közül kerülhetnek ki, amelyek a megbízható műszaki tartalom és kedvező ár mellett a leggazdaságosabb üzemeltetési feltételeket, valamint a közlekedés- és árubiztonsági szempontból a legfejlettebb megoldásokat javasolják.

Minden Waberer’s kamionban sávelhagyásra figyelmeztető és a gépjárművezető éberségét figyelő rendszernek, a ráfutásos balesetek megelőzésére szolgáló adaptív tempomatnak, valamint az üzemanyag-fogyasztást optimalizáló intelligens automata váltónak kell működnie. A gépjárművezetők komfortérzetét tágas, kényelmes vezetőfülke, jelentős befogadóképességű hűtőszekrény és állóklíma is szolgálja.

A Waberer’s fejlesztése része annak az intézkedés-sorozatnak, amelynek célja a társaság tavalyi 452 millió eurós árbevételének megduplázása 2020-ig. Az árbevétel növekedés felgyorsítása érdekében a Waberer’s folytatja kereskedelmi offenzíváját, amelynek része leányvállalati hálózat kiépítése Európa ipari központjaiban. A Waberer’s France idén tavaszi párizsi megalapítását követően küszöbön áll az angliai cég létrehozása és folyamatban van a Holland Waberer’s előkészítése is.