fbpx

Új logisztikai központ épül Nyíregyházán

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 14.

Ötezer négyzetméteres új logisztikai központ épül Nyíregyházán a 4-es főút mellett, a 890 millió forintba kerülő beruházás alapkövét kedden tették le a nyírségi megyeszékhelyen.

A raktárbázis létrehozását az ukrán határig tervezett, illetve részben már megvalósult autópálya- és autóút-fejlesztések nyomán kialakuló áruforgalom-növekedés teszi szükségessé. A várhatóan 2015 tavaszán befejeződő fejlesztést az Európai Unió 356 millió forinttal támogatja – közölte a beruházó, az Indotek Grouphoz tartozó AMD-Services Kft. az MTI-vel. A raktárcsarnok legalább 15-20 ember számára biztosít majd munkahelyet. A közlemény idézi Galvács Ottót, a cégcsoport regionális vagyonkezelési irodájának vezetőjét is, aki szerint Ukrajna egyre erősödő nyugat-európai elköteleződése a kereskedelmi kapcsolatok további fejlődését eredményezi, így a jövőben még több logisztikai központ létesítésére lehet szükség a megyében. Az Indotek a fővárosi B kategóriás iroda- és ipariingatlan-piac egyik vezető vállalkozása, Budapesten és Pest megyében nagyságrendileg 500 ezer négyzetméter, a Pest megyén kívül pedig 200 ezer négyzetméter ingatlantulajdonnal rendelkezik. A cégcsoport az utóbbi években jelentős ingatlanfejlesztéseket hajtott végre, logisztikai bázist alakított ki Kecskeméten, Szegeden, Csepelen, Monoron, Szolnokon és Miskolc-Mályiban. Az Indotek hozta létre azt a 100 irodahelyiségből álló szegedi vállalkozói inkubátorházat is, amely a 2011-es átadását követően – az iroda- és ingatlanpiaci válság közepén -, fél éven belül megtelt. A cégcsoport Nyíregyházán tavaly decemberben nyitotta meg – az épülő logisztikai csarnok melletti – a Cédrus Üzletházat, ami jelenleg 90 százalékos kihasználtsággal működik.

MTI 2014. október 14.