fbpx

Az ezredfordulós nemzedék elvárása átformálja a csomagolóanyagok piacát

Írta: Szerkesztőség - 2015 február 05.
A Stora Enso új Viewpoint jelentéséből kiderül, hogy azok a kereskedők és márkatulajdonosok, akik teljes mértékben kihasználják a fenntartható csomagolás által nyújtott lehetőségeket, 2-4%-os nettó értékesítésbeli növekedést, valamint 1,0-2,5%-pontos EBIT-árrésnövekedést érhetnek el. A kereskedelmi szektorban különösen fontos tényezővé válik a fenntarthatóság, hiszen az ezredfordulós generáció egyre meghatározóbb fogyasztói csoporttá válik.
Az ezredfordulós generáció – 1980 és 2000 között születettek – fele fontosnak tartja, hogy az értéklánc teljes egészében fenntartható csomagolást használjon. A Stora Enso, a globális csomagolásipar egyik vezető szereplője mai közleményében kiadta „A csomagolási ipar jövője az ezredfordulós generáció” című jelentését, amely a csomagolással kapcsolatos vásárlói elvárások terén érvényes tendenciákra, illetve az ezekhez kapcsolódó lehetőségekre koncentrál. Ezek révén a kereskedők és márkatulajdonosok nagyobb nyereséget érhetnek el.
„Az ezredfordulós nemzedék számos tekintetben nagyobb elvárásokkal rendelkezik, mint a korábbi generációk – elvárja például, hogy a termékek az értéklánc egészében fenntartható módon készüljenek. Ez erőteljes üzenet: érdemes megújuló forrásokból, például farostból készülő fenntartható csomagolást használni. Ezek az új elvárások újabb és izgalmas lehetőségeket kínálnak a kereskedők és márkatulajdonosok számára az értékesítések és árrések növelésére”
– fogalmaz Tomasz Zebrowski, a Stora Enso közép-európai csomagolási megoldásokért felelős egység alelnöke.
A márkatulajdonosok és a kereskedők támogatását már elnyertük az ezredfordulós generáció okosabb fogyasztására vonatkozóan.
A jelentés bebizonyítja, hogy az ezredfordulós nemzedék a korábbi generációknál szívesebben vásárol környezetbarát terméket, közülük ötből négyen fontosnak tartják a csomagolást a vásárlás során. 85%-uk úgy gondolja, hogy a csomagolóanyag a márkaélmény részét képezi,  a többi generáció esetében ez a szám mindössze 71%.
A Stora Enso új jelentéséből az is kiderül, hogy az ezredfordulós nemzedék 44%-a hajlandó prémium árat fizetni a fenntartható csomagolással rendelkező termékért.  Legtöbbjük a rostalapú csomagolóanyagot tartja a leginkább fenntartható megoldásnak.
Váratlan lehetőségek a kereskedők és márkatulajdonosok számára
A Stora Enso jelentésében az is megtalálható, hogy a fenntartható csomagolóanyagok felhasználása újabb lehetőségeket kínál a kereskedők és márkatulajdonosok számára értékesítési mutatóik és árréseik növelésére. A 2-4%-os nettó értékesítési növekedés, valamint az érintett területek 1,0-2,5%-pont  EBIT-árrésnövekedése bizonyára meggyőzi majd az iparág vezető döntéshozóit, hogy fontolják meg a rostalapú csomagolásban rejlő lehetőségeket.