fbpx

Logisztikai Csapatbajnokság ÉlőShow

Írta: Szerkesztőség - 2015 május 08.
Hat csapat, 30 lelkes fiatal, akiknek a logisztika sokkal többet jelent egy hétköznapi szónál. A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár második alkalommal rendezte meg a négyfordulós logisztikai versenyt egyetemistáknak, amelyet idén a székesfehérvári Emerson Process Management üzemcsarnokában tartott, Gosztonyi Zsolt moderálásával.
Kreativitás, kihívás, együttműködés – ezek jellemezték 2015. március 27-ét.
A csapatok a napot egy tízperces prezentációval és a dm Kft. esettanulmányának kidolgozásával nyitották, amelyet angolul és magyarul is elő kellett adniuk. Ezt követően egy kittelési feladatot oldottak meg, amelyet Kolonicsné Szlávik Tímea, az Emerson Process Management logisztikai vezetője és Kovács Balázs raktárvezető dolgoztak ki, majd a hallgatók egy raktár-navigáció szimulációs játékban ügyeskedhettek. A 12 fős zsűri végig nagy figyelemmel kísérte a különféle megoldásokat és a feladatok ismertetését. Az egységrakomány számítási feladvány kisebb fejtörést okozott a döntősöknek, de végül mindenki sikeresen vette az akadályt.
A különböző logisztikai feladatok nemcsak, hogy megtornáztatták a leendő logisztikusok agytekervényeit, de alkotóképességüket is maximálisan alkalmazniuk kellett ahhoz, hogy learathassák a babérokat.
A Levegő Munkacsoport a környezettudatos megoldásra fókuszált, ebben a legkiemelkedőbb teljesítményt a Pannon Egyetemről érkezett Just in-Time érte el, akik 50.000Ft-os Különdíjban részesültek (Bangó Zsófia, Mokcsay Ádám, Farkas Krisztina, Farkas Gábor, Feil Dóra, Dr. Kovács Zoltán mentorral). A három nyertes csapatot a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói alkották. Harmadik helyezett lett a

LinLog csoport, amelynek élén Dr. Bohács Gábor állt (Puskás Eszter, Póczek Dóra, Lugosi Dániel, Onódi Péter, Sári Béla), a nyereményük 150.000Ft. Második helyen végzett a MetalUmlaut csapat Bakos András vezetésével (Méry Dóra Klára, Somos Zoltán Gábor, Kulcsár Tamás, Turóczi Péter, Frikton György), akik 350.000Ft-tal gazdagodtak. A dobogó legfelső fokára az Allogáció 2.0 tagjai (Herbert Szabolcs, Udvari Benjámin, Novák Júlia Éva, Pap Ágnes, Csábi Barnabás és felkészítő tanáruk: Lénárt Balázs) állhattak. A nyertes csapat félmillió forint jutalmat kapott, valamint két szerencsés hallgató részt vehet az Ecole de Management de Normandie nyári egyetemén.
Szabó Zoltán, az NLV Klub elnöke fontosnak tartja, hogy az egyetemisták lehetőséget kapjanak, hogy az elméleti tudásukat a gyakorlatban is alkalmazhassák, ez a logisztikai verseny pedig nagyszerű esélyt kínál a logisztika iránt elkötelezetteknek. Az ünnepélyes díjátadásra a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 9. Országos és 4. Nemzetközi Konferencia gálavacsora ideje alatt kerül sor, Egerben május 14-én.
Ezúton gratulálunk minden döntős csapattagnak és további sikereket kívánunk!