fbpx

Egy nyertes rendszer

Írta: Szerkesztőség - 2016 november 02.

Pontosabb felrakás, gazdaságosabb megoldás

Cégünk 2002 óta van a piacon, kezdetben a CAB címkenyomtatóinak és címkézőgépeinek forgalmazásával foglalkoztunk, mely ma is egyik fő profilunk, de már többek között a svájci Collamat címkefelrakóinak képviseletét is ellátjuk. Ezekhez a termékcsoportokhoz kapcsolódóan ismertük fel, hogy vevőinket teljes körűen csak úgy tudjuk kiszolgálni, ha felveszünk kiegészítő tevékenységeket is, melyeknek köszönhetően teljes szolgáltatást tudunk nyújtani. Címkefelrakógépek eladásakor nem elég, ha csak alapgépet adunk el, a vevőnek sem ideje, sokszor kapacitása sem engedi, hogy ezeket a berendezéseket a gyártósorra felszerelje. Mindezt meg tudtuk oldani felkészült szakembergárdánkkal, de gyártással addig nem foglalkoztunk, mivel beszállítóink mindig megoldották a feladatot. Sajnos többször előfordult, hogy a minőség nem az volt, amit szerettünk volna kapni, így amellett döntöttünk, hogy saját magunk fogjuk a kiegészítőket gyártani. Ez utóbbi jó döntésnek bizonyult, azóta mind minőségben, mind gyorsaságban versenyképesek tudunk lenni, és végre megfelelő a minőség. Folyamatosan fejlesztjük saját gyártású termékeink palettáját, azóta gyártunk már szállítópályákat, speciális adagoló és címkéző egységeket, (mint hordó és tojástálca címkéző hogy csak a különlegesebbeket említsük) és teljes címkéző egységeket is, termékpozicionáló és kezelő egységekkel is. Ma már vállalaton belül megoldjuk a fémipari munkákat, rendelkezünk saját forgácsoló, hegesztő és összeszerelő kapacitással is.

2015-ben Magyarország egyik vezető bútorgyára tendert indított a kartonjelölési megoldásuk leváltására, mivel az előző megoldás vonalkód-olvasási problémákat okozott. Cégünk is indult a tenderen, melyet egy egészen egyedi megoldással sikerült megnyernünk. Kilenc csomagolósort kellett felszerelni, adott volt a feladat, a kérés az volt, hogy lehetőleg zárjuk ki a felhasználói hibákat. Berendezéseink minősége magukért beszél, német, illetve svájci gyártású berendezések, a feladat tehát ezek összehangolása, illetve rendszerbe foglalása volt.

Némi gondolkodás után találtunk megoldást, mely tulajdonképpen a felhasználótól szinte csak egy vonalkód beolvasását igényli, minden mást elvégez a rendszerünk. Mivel a CAB-berendezések rendkívül intelligens belső szoftverrel rendelkeznek, már csak a kiegészítők vezérlését kellett megoldanunk.

A szoftveres megoldás tette a kezelést pofonegyszerűvé, miután a vonalkód a termékkísérőről beolvasásra kerül, a CAB-nyomtatón futó szoftver SQL-lekérdezéssel lehívja az adatokat egy központi adatbázisból, mely tartalmazza a címkepozíció adatokat és a termékcímke adatai is!  A címkézők egy számon vannak a csomagoló sor felett, melyeket léptetőmotor mozgat a megfelelő pozícióba. Miután beolvassuk az adatokat, azokat a PLC megkapja soros porton keresztül a nyomtatótól, a kezelő a PLC érintőképernyőjén engedélyezi a mozgatást, miáltal a címkézők beállnak a megfelelő magassági és szélességi pozícióba. Amint a START gombot megnyomjuk, a címkézés elindul. A címke, a festékszalag fogyását fényoszlop jelzi a sorok felett.

A kartoncímke nyomtatást egy CAB A4+ ipari nyomtató végzi. A kartoncímkére még egy színcímke felrakása volt a feladat, amit még a kartonra felhelyezés előtt oldottunk meg a nyomtatás után, így sokkal pontosabbá vált a felrakás, mivel nem kellett egy méregdrága speciális szenzort vásárolni. A színcímke felrakására egy Collamat 4310 címkéző berendezést használunk, majd a címke egy kis szállítópályára kerül, ami optikai szenzor jelére a dobozra továbbítja a címkét.

A rendszert vevőnk azóta is nagy megelégedéssel használja.

www.etisys.hu