fbpx

Kiváló márkák, kedvező árak, kiváló szolgáltatás

Írta: Szerkesztőség - 2016 december 01.

– így vált az egyik legnagyobbá és kötött újabb flotta-megállapodást a 40 év tapasztalatát kamatoztató Niketrans Targonca Kft.

Kedvező árú és gyors szervizháttérrel, a fejlesztésbe visszaforgatott profitja révén vált az egyik legnagyobb hazai targoncás céggé a két világmárka kizárólagos hazai forgalmazójaként ismert, negyven éves múltra visszatekintő balatonfűzfői Niketrans Targonca Kft. Az új targoncák értékesítése mellett javítással, bérbeadással foglalkoznak. Az országban bármely pontján 24 órán belül megkezdik a javítást.

A Niketrans Targonca Kft-t 2002-ben négy magyar magánszemély alapította. A tulajdonosi kör az óta is változatlan. A cég alkalmazottai, vezetői 1990 óta a Niketrans Targonca Kft-ben, ezt megelőzően pedig a Nitrokémia Ipartelepek targonca üzemében szereztek széleskörű szakmai tapasztalatot. A közel 40 éves tudást a Niketrans Targonca Kft-ben viszik tovább. A céget Gáspár Imre ügyvezető irányítja, a kereskedelmi igazgató Horváth Péter.

A Niketrans egyik újabb előrelépése a 200 boltot és üzletet üzemeltető Mecsek Füszérttel kötött megállapodás. A cég egy 38 darabos targoncaflottával járul hozzá a komoly hálózattal működő Mecsek Füszért még nívósabb kereskedelmi tevékenységéhez.

Első targonca átadása a Mecsek Füszértnek

Gáspár Imre elmondta, a társaságnál 51-en dolgoznak. Mintegy 900 céggel állnak kapcsolatban, és közel 3000 targoncát javítottak már az országban. Amíg az alapítás évében 400 millió forintos árbevételre tettek szert, addig tavaly már 2 milliárd forint volt az árbevételük.

2008-ban kezdték forgalmazni a világ prémium kategóriájába tartozó Caterpillar targoncákat, amelyek a legmagasabb üzemi hatékonyságot, termelékenységet biztosítják. Az elért sikerekre tekintettel 2009 októberétől a Niketrans Targonca Kft. elnyerte a kizárólagos magyarországi közvetlen forgalmazó címet.

Horváth Péter arról tájékoztatott, hogy tavaly a négy gyári leányvállalat mögött a Niketrans Targonca Kft. értékesítette adataink alapján a legtöbb új targoncát az országban 2015-ben! A szervizszolgáltatásban ugyanazt a műszaki hátteret tudják biztosítani, mint a gyári leányvállalatok, de olcsóbb óradíjjal, kedvezőbb alkatrészárakkal. Ennek érdekében 17 szervizautót üzemeltetnek, országos szervizhálózatot tartanak fenn, a javítást pedig 24 órán belül bárhol megkezdik, sőt: kiemelt partnereiknél 2-3 órán belül felveszik a munkát.

A balatonfűzfői telephelyükön 3 ezer négyzetméter beépített terület áll rendelkezésükre. A 8 épület egyikében a targonca felújítását végzik. Kialakítottak egy fődarab-felújító műhelyt, egy fényezőkabint, valamint egy alkatrészraktárt is. Jelenleg 300 darabos bérflotta áll rendelkezésükre. Raktárkészleten közel 70 darab új targonca található.

A targoncák szállítása egy saját, 6 tonnás és egy 19 tonna össztömegű kamionnal történik, melyekkel szinte minden targoncát házhoz tudnak szállítani!

Mindezek alapján elmondhatják, hogy napjainkra a targonca piac egyik legnagyobb magyar tulajdonú targoncákkal foglalkozó vállalkozásává nőtték ki magukat. Gáspár Imre jelezte, a tulajdonosok filozófiája, hogy a folyamatos fejlesztés érdekében a cég profitját visszaforgatják a vállalkozásba. További fejlődésük alapja a komoly informatikai háttér. Olyan vállalatirányítási rendszert alakítottak ki, amely lehetővé teszi a targoncák nyomon követését, a szervizek és az alkatrészek tekintetében is. Mindezzel a partnereiket fontos információkkal tudják ellátni, ami szükséges a hiteles kapcsolattartáshoz.

Mindezzel együtt tehát minőségi gépek és szervizellátás, hiteles partnerség áll a Niketrans Targonca Kft. üzletpolitkájának fókuszában.

Niketrans Targonca Kft

8184 Balatonfűzfő, Szállás u. 1.

Telefon: 88/451-488
Fax: 88/451-444

E-mail cím:
[email protected]

www.niketarg.hu

Értékesítés: 88/596-044
Szerviz: 88/596-035

Alkatrész: 88/596-036
Bérlet: 88/596-030