fbpx

SIKERREL ZÁRULT A „SPECIÁLIS ÉS INNOVATÍV PAPÍRIPARI FEJLESZTÉSEK, JÖVŐBENI K + F PROJEKTEK DISSZEMINÁCIÓJA A CLB PACKAGING KFT-NÉL” CÍMŰ WORKSHOPJA

Írta: Szerkesztőség - 2017 március 02.
A CLB Packaging január végi bemutatónapján – amelyen Erdősi István ügyvezető mellett Dobronyi
Tamás címzetes egyetemi docens, K+F projektvezető és Csóka Levente egyetemi tanár tartottak
előadásokat – a sajtó és a szakma képviselőinek is bemutatták azt a kísérleti papír-gyártó gépet is,
amely ötvözi a papír és a speciális cellulóz előnyös tulajdonságait.
A CLB az utóbbi két évtizedben a tradicionális papír-, doboz- és kartongyártás mellett mind a felkészült
szakembergárda, mind az ökológiailag fenntartható K+F-tevékenység megerősítését célul tűzte ki. Ennek
révén dolgozták ki például vakok és gyengén látók számára használt Braille-írással ellátott
gyógyszercsomagolást. Másik nagy saját fejlesztésük a bolti termékek rfid-olvasó rendszerüket, amelynek
előnye, hogy a vevők által a kasszapultra felhalmozott termékek (szemben a hagyományos, tételes
vonalkód-szkennerrel) egyetlen töredékmásodperc alatt leolvashatók, sőt, a technológia segíti a bolton belüli
áruazonosítást, -ellenőrzést, minőség- és hamisításvédelmet.
Dr. Csóka Levente beszámolt egy jövőbeni projektről is amely a papírok jövőbeni speciális célterületen
történő felhasználásáról szólt. A CLB Packaging Kft. jövőbeni projektjének célja olyan nemzetközi
színvonalú, biológiailag reszponzív cellulóz termék és papírtechnológiai kutatási tudásbázis megteremtése,
mely képes zöld eljárásokkal módosított multifunkcionális papírtermékek fejlesztésére a rendelkezésre álló
technológiai bázison. A CLB Packaging Kft. K+F kutatási kapacitásának bővítésével nemzetközileg is
releváns, magas színvonalú kutatási eredmények, új ipari kapcsolatok jönnek létre. A projekt közvetlen
módon illeszkedik a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia fenntartható környezet, egészséges és helyi
élelmiszerek, egészséges társadalom és jólét nemzeti ágazati prioritásaihoz, továbbá illeszkedik az olyan
intelligens technológiákhoz, mint a különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák és a
korszerű papírtechnikai technológiák. A projekt az NKFI Hivatal ED_16-1-2016-0009 azonosítójú
támogatásával valósult meg.