fbpx

A brit műanyagipar újra a csúcson

Írta: Szerkesztőség - 2018 január 08.

Az Interplas 2017 szakvásár az év vezető műanyagipari eseménye volt Nagy-Britanniában. A közel 500 kiállító standjait mintegy 12000 látogató kereste fel, hogy betekintsen az iparág friss fejlesztéseibe. A három akciódús napban mintegy 40 előadás zajlott a kiállítás két konferenciatermében, és egy sor izgalmas bemutatót láthattak az érdeklődők a fórumszínpadon.

Kísérőrendezvények, különbemutatók
A kiállítás történetében először tartották a konferenciaprogramot két színpadon. A nagyszínpadon a British Plastics és a Rubber Magazinok közösen mutatták be a Jaguar, a LandRover, a Nissan, a KPMG, a P & G és a BPF világszínvonalú előadásait, míg a Stäubli, a Plastribution és a NetComposites a teljesen új Interplas Introducing Stage területén tartott teltházas bemutatókat.

A konferenciaprogramon kívül izgalmas különbemutatók – mint például a Knowledge Pavilion – lehetőséget adtak a résztvevőknek arra, hogy találkozzanak az ipar szakembereivel, tanácsadókkal és szolgáltatókkal, hogy első kézből kapjanak információkat a kutatásról és fejlesztésről, az oktatásról, valamint a törvényi szabályozásról, többek között a Brexit-tárgyalások okozta bizonytalanságban is. Közben a Mediplas@Interplas és az Inspex speciális technikai tanácsokat nyújtott orvosi és ellenőrzési kérdésekkel kapcsolatban. Az új PlastikCity Pavilion 20 új, első alkalommal bemutatkozó kiállítón keresztül mutatta be a közönség számára a rendezvény lehetőségeit, a Women in Plastics kezdeményezés pedig egy rendkívül sikeres és jól szervezett üzleti kapcsolatépítő estével jelentkezett.

A Mediplas@Interplas rávilágított az orvosi műanyagok ellátási láncának valamennyi területére, beleértve a tervezést és a prototípusokat, a gépeket és berendezéseket, a folyamatvezérlést, a tesztelést, a törvényi szabályozás kérdéseit és az orvosi minőségű polimerek tanúsítását. Az Interplas Innovation Award díjjal ismerték el az idei Interplas kiállításon bemutatott leginkább innovatív új terméket és szolgáltatásokat, amelyek az elkövetkező években a legnagyobb hatással lehetnek a műanyagiparra.


Továbbra is arra törekszünk, hogy az Interplas tökéletes bemutató legyen a brit műanyagipar számára. A következő rendezvényen, 2020-ban újra bemutatjuk a legjobb technológiákat és a leginnovatívabb fejlesztéseket, megünnepeljük az ágazat legjobbjait, mondta Duncan Wood, a kiállítást szervező Rapid News Communications Group vezérigazgatója a rendezvényen.