fbpx

Miért éppen Bag-in-Box? II.

Írta: Szerkesztőség - 2018 február 12.

A cikksorozat szerzője a rendszerváltás kezdete óta nyomdászattal foglalkozik. vállalkozásánál csomagolóanyag-előállítás a fő profil, Bag-in-Box gyártásra specializálódott. Több mint egy évtizede borász végzettséget szerezett, üzlettársával Bor-Kofa néven franchise hálózatot hozott létre, ahol elsősorban kispiaci körülmények között 20 literes BiB dobozokból minőségi folyóborokat értékesítenek.

Borász szemmel a BiB helyét főként az alábbi területeken látom.

Borturizmus

Ugye, mennyivel elegánsabb a hotel recepcióján, a pincesoron vásárolt PET palack, vagy nejlon kanna helyett BiB-bel felsétálni szobánkba? Arról nem is beszélve, hogy az esetleg megmaradt borunknak semmi baja nem esik hazáig.

HORECA

Olcsóbb és praktikusabb a Ház Borát egy hűtőben tárolt 10 literes BiB-ből kicsapolni akár több héten keresztül minőségromlás nélkül.

Export


Köszönet az információért Lénárd Imrének!

Egy kis BiB-történelem: 1985. november 1-jén három külföldi hírügynökség (AP, EPA, Reuters) hírt ad arról, hogy Kádár János a Sainsbury áruházban bemutatja az első magyar BiB csomagolást. Tudjuk, hogy mennyire környezet- és üzemanyagbarát a könnyebb BiB csomagolás a szállítási helykihasználás, a jó rakatolás miatt. Mi több, 55%-kal kevesebb CO2-t és 85%-kal kevesebb ipari hulladékot termel, mint a hagyományos üvegpalackok. Ne ijedjünk meg, a világ borszerető közönsége Svédországtól Bulgáriáig, Kanadától Ausztráliáig ismerősként fogadja a Bag-in-Box borokat!

Merre tovább?

Pouch-Up (Pouch Bag)

Ez a csomagolás főleg a fiatalok körében kedvelt és népszerű kísérője egy házibulinak, egy fesztiválozásnak, vitorláskirándulásnak vagy campingezésnek.

Bag-in-Tube

Elegáns és értéket sugall, nagyszerű (akár céges) ajándék, a borok mellett fellelhető a koktélok, olívaolajok polcán is.

Bag-in-Bag

A Vernissage Bag-in-Bag bor nagy figyelmet kapott a borbarátoktól és a sajtótól, úgy Svédországban, mind nemzetközi szinten. A 2000-es évek elején a Pro Carton csomagolási versenyen a ?leginnovatívabb csomagolás? díjat nyerte. A sikeres projektet a skandináv borszakember, Takis Soldatos hozta létre a stockholmi Sofi a Blomberg dizájner együttműködésével. A tervező úgy álmodta meg a csomagolást, hogy már a külső tükrözze annak belső tartalmát. Ennek megfelelően a Chardonnay Viognier fehér, arannyal díszített kis táskában kap helyet, a Syrah,Cabernet Sauvignon fekete-arany színű csomagolásban, míg a Syrah Rosé stílusosan rózsaszínű ?retikülben? kapható. A páros egyértelműen a fiatal hölgyeket célozza meg, férfiasabb kiszerelést egyelőre nem tervez a cég.

Enjoy BiB! Te még mit tennél bele?

Az 1,5-től 220 literig terjedő kiszerelésben a méltán népszerű szőlőlé és natúr almalé mellett már kaphatók az ízesített rostos italok őszibarackkal, körtével, fahéjjal, gyömbérrel, homoktövissel, sőt, céklával és sárgarépával is. Mit szólsz a fűszeres, a gyógynövényes, vagy az erdei gyümölcsös kombókhoz? A már említett olívaolaj és koktélok mellett felfedezték az ásványvíz, a tojáslé, a verjus, a paradicsomlé és a tejszín gyártók is. Lehetséges még koncentrátumok, sütőolaj és kész mártások, mint a ketchup, majonéz, paradicsompüré töltése a praktikus BiB csomagolásnak köszönhetően. Az élelmiszeripar mellett számos vállalat a vegyiparban és a gyógyszeriparban is nap-mint nap használja.

A cikksorozat harmadik, befejező részében:- Bye-bye vizes ballon! – Sör BiB-ben? http://www.facebook.com/Bibhungary

Fehér Dezső marketingstratéga