fbpx

A holnap technológiája napjainkban

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 30.

Beszámolunk a 2018. március 13-15. között a Müncheni Vásárközpontban megrendezett LOPEC 2018 szerves és nyomtatott elektronikai szakvásárról.

A szervező OE-A (Szerves és Nyomtatott Elektronikai Szövetség), a VDMA munkacsoportja bemutatta az ágazat leginnovatívabb ötleteit és kilátásait a rendezvényen.


A nyomtatott elektronika mindennapi életünk részévé válik

A nyomtatott elektronika új lehetőségeket nyit meg a csomagolóiparban, az egészségügyi szektorban, de az autóipar továbbra is jelentős szerepet tölt be a nyomtatott elektronika új alkalmazásainak fejlesztésében.

A LOPEC ismét megerősítette, hogy az ágazat jövőbemutató platformjaként működik. Itt jelennek meg a trendek – hangsúlyozta Falk Senger, aMesse München ügyvezető igazgatója.

A jólét témája különösen nagy növekedési potenciállal rendelkező piacnak bizonyul a jövőben – tette hozzá Dr. Klaus Hecker, az OE-A (Szerves és Nyomtatott Elektronikai Szövetség) ügyvezető igazgatója, amely magában foglalja a gyógyszeripart, az orvoslást, valamint a különböző sportágakat. – A szerves és nyomtatott elektronika tulajdonságai miatt a technológia különösen érdekes az orvosi szektor számára. A hagyományos érzékelőkkel ellentétben a nyomtatott érzékelők rendkívül vékonyak és rugalmasak. A bőrön közvetlenül viselhetőek. Így például a hosszú távú EKG-mérés kényelmesebb a betegek számára –hangzott el a konferencián.

Az OE-A tagvállalatai olyan ágazatokat céloznak meg, mint a csomagolás, a világítás, az energia, valamint az orvosi és a gyógyszeripar, továbbá jelentős hangsúlyt helyeznek a fogyasztói elektronikai és autóipari ágazatokra is. Különösen az utóbbiban az elektronika egyre fontosabb szerepet játszik. Egy független piackutató cég előjelzése szerint az autó elektronikai hozzáadott értékének aránya 2030-ra eléri az 50 százalékot.

A kiállítók, például a Brewer Science, a SwissResearch and Development Center CSEM, a Holst Centre és a Technical Research Centre of Finland VTT további új fejlesztéseket mutatott be az orvosi szenzortechnika és az „okostextíliák” területén.

Innovációs platform az autóipar számára

Az autóipar továbbra is jelentős szerepet tölt be a nyomtatott elektronika új alkalmazásainak fejlesztésében. Ashutosh Tomar, a Jaguar Land Rover kutatási főmérnöke elmondta: nagyszerű lehetőségeket lát a nyomtatott elektronika alkalmazására az önvezető- és az elektromos autók terén. – A jövő autója tele lesz elektronikával, a szórakoztatórendszerektől a környezet felügyeletéhez szükséges szenzorokig. Nyomtatott elektronika nélkül nem maradna hely az utasok számára.


LOPEC konferencia: nemzetközi know-howcsere

Számos iparág kutatói, fejlesztői és iparági képviselői három napot töltöttek a nyomtatott elektronika lehetséges és aktuális alkalmazási lehetőségeinek megvitatásával. A konferencia 188 prezentációja során a résztvevők átfogó áttekintést kaptak a nyomtatott elektronika különböző aspektusairól.

A LOPEC 2018 számokban

51 országból mintegy 2500 látogató vett részt az idén tízedik alkalommal megrendezett nemzetközi kiállításon. A speciális iparág okán a számok ugyanolyan szinten vannak, mint az előző eseménynél. Németország mellett Ausztriából, Nagy-Britanniából, Svájcból és Franciaországból érkezett a legtöbb látogató.

A Gelszus Messe-Marktforschung által végzett független résztvevői felmérés szerint a LOPEC a legjobb eredményeket kapta. A válaszadók 97 százaléka a LOPEC kiállítást kiválónak értékelte, és a résztvevők 76 százaléka nyilatkozott arról, hogy jövőre is meg akarja látogatni a rendezvényt (szemben a 2017-es 64 százalékkal). A 153 kiállító 21 országból érkezett, 51 százalékuk Németországon kívülről. A kiállítótér pedig 6 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A jelek még mindig növekedést vetítenek előre a szerves és a nyomtatott elektronikai iparban. Ez az OE-A (Organic and Printed Electronics Association) által végzett legfrissebb üzletiklíma-felmérés eredményeinek egyértelmű üzenete. A felmérés résztvevőinek 87 százaléka arra számít, hogy az iparág folytatja fejlődését, növekedését a következő évben is. A kilencedik alkalommal elvégzett felmérés eredményeit az OE-A elnöke, Dr. Jeremy Burroughes ismertette a konferencián.

Az OE-A üzletiklíma-felmérése rávilágít a szerves és a nyomtatott elektronikai ipar várható növekedésére. Az egyes felmérések során az OE-A tagokat – az alapanyag beszállítóktól a végfelhasználókig – arra kérik, hogy szolgáltassanak adatokat az ipar állapotáról és várható értékesítésükről.

Az OE-A 7 százalékos növekedést vár a 2018. évre

A tervezett 7 százalékos árbevétel-növekedés mellett a 2018-as év várhatóan sikeres lesz az OE-A tagjai számára – még akkor is, ha a növekedés 9 százalékponttal alacsonyabb a 2017. őszi előrejelzésekhez képest. – Az OE-A tagjai erős, stabil növekedést várnak, az azonban érthető, hogy a vállalatok óvatosak az év elején előrejelzések készítésében – mondta Dr. Jeremy Burroughes. 2019-ben pedig várhatóan tovább folytatódik ez a pozitív tendencia a szerves- és nyomtatott elektronikai iparágban a világon. A vállalatok további fejlesztéseket és 8 százalékos bevétel növekedést várnak, tette hozzá.

A 2018-ra vonatkozó pozitív előrejelzések más területeken is tükröződnek. A felmérésben résztvevők továbbra is a termelési és K+F tevékenységek bővítésébe kívánnak befektetni. Továbbá jó lehetőségek vannak az alkalmazottak számára is a szerves és nyomtatott elektronikai iparban.

Az OE-A Competition nyertesei és a LOPEC Start-up Forum

A Start-up Forum különleges platformot, bemutatkozási lehetőséget kínált az innovatív ötletekkel jelentkező kezdő vállalkozások számára a LOPEC 2018 kiállításon, hogy elősegítse a szerves és a nyomtatott elektronika nemzetközi piacának folyamatos fejlődését.

Az „OE-A Competition 2018” verseny résztvevői megmutatták mindazt, ami ma lehetséges a szerves és nyomtatott elektronikával, kreatív új termékeket, prototípusokat és különleges formatervezést. Immár nyolcadik éve, hogy az OE-A megszervezi ezt a megmérettetést az iparág valamennyi szegmensének. Számos nemzetközi vállalat, kutatóintézet és egyetem vesz részt ebben az évente megrendezett versenyben, bemutatva ötleteiket, prototípusaikat és koncepcióikat.

Ezúttal voltak prototípusok és termékek a csomagolási megoldások, a viselhető elektronika, az intelligens épületek és a fogyasztói elektronika szektoraiból. Kilenc országból összesen 17 nevezés került bemutatásra az OE-A standján.

Például egy speciális könyv, melyet az OE-A tagvállalatai, a TU Chemnitz és az ARKEMA Piezotech közösen neveztek, amely lejátssza a tárolt hangfájlokat, például zenét vagy interjút, miközben a felhasználó lapozza a vékony, rugalmas oldalakat. Az integrált nyomtatott hangszórókkal kiváló példája a hibrid rendszernek, köszönhetően a klasszikus vezérlő elektronikának. A nyomtatott hangszórók különböző célokra használhatók, például fotóalbumokhoz vagy használati utasításokhoz.

Emellett érdekes világítási koncepciók is bemutatásra kerültek a jövőbeni járművek és az intelligensépületek számára. Például az OLEDWorks cég hajlítható OLED fénye, amely kiemelkedik különös energiahatékonyságának és homogén fényének köszönhetően.

Az OLED-ek új alkalmazásai megtalálhatók az autóiparban is. A szegmentált megvilágított területek lehetővé teszik, hogy az OSRAM OLED hátsó lámpája mind képernyőként, mind kommunikációs eszközként működjön.

Ebben az évben a résztvevők ismét leadhatták szavazataikat, és kiválaszthatták, hogy melyik nevezés érdemelte ki a „Public Choice Award” közönségdíjat. A szavazók nyerhettek is: kisorsoltak egy integrált napelemmel ellátott táskát az elektronikai eszközök, mobiltelefonok, stb. menet közbeni töltéséhez, azArmour Group jóvoltából.

A díjakat a LOPEC Dinner & Award Show keretében osztották ki a következő nyerteseknek: Best Prototype / New Product kategóriában: Self-Powered Patch for Cystic Fibrosis Diagnosis – IMB-CNMCSIC (Spanyolország),Best Freestyle Demonstrator kategóriában: Flexible Supercapacitor System – RISE Acreo (Svédország),Best Publicly Funded Project Demonstrator kategóriában: 3D Force Touch Sensor – CPI (Nagy Britannia),Printed Electronics kategóriában: Vision Boxcycle, Intelligent Food Storing Container – University of Applied Sciences München (Németország),Public Choice Award kategóriában: T-Book with Audio Enriched Pages – TU Chemnitz & ARKEMA Piezotech (Németország és Franciaország).


Két OE-A Fellows díj a LOPEC 10 évesjubileuma alkalmából

Ezzel a díjjal az OE-A azokat a személyeket ismeri el, akik jelentősen és tartósan hozzájárultak a szerves és nyomtatott elektronika területének, valamint magának az OE-A-nak a fejlődéséhez. Ebben az évben, a LOPEC 10. évfordulójának alkalmából két ember kapott OE-A Fellow díjat: Prof. Reinhard Baumann (Chemnitz University of Technology, Fraunhofer ENAS) és Prof. Harri Kopola (VTT Technical Research Centre of Finland).

Az OE-A két LOPEC Start-up Forum díjat isátadott az idén

Az OE-A támogatja a fiatal vállalkozásokat a LOPEC üzleti konferencián. Számos innovatív cég keresi a befektetőket, hogy termékeiket és ötleteiket életre keltsék. A technológiai és marketingstratégiák fejlesztésének folytatásához a Start-up Forum keretében bemutatták cégeiket. A nemzetközi iparági vezetőkből és kutatókból álló zsűri határozta meg a nyerteseket.

Best Business Case kategóriában Copprint, Conductive copper inks are fi nally ready for prime time – Dr. Ofer Shochet, Copprint (Izrael). Most Impactful Technology Product kategóriában Printed and fl exible receive coils for magnetic resonance imaging – Prof. Ana Claudia Arias, InkSpace Imaging (USA).

A következő LOPEC-kiállítás és konferencia 2019. március 19. és 21. között várja majd a szerves és nyomtatott elektronika fejlesztései iránt érdeklődőket Münchenben.