fbpx

Ahol a logisztika elitje találkozik…

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 17.

Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 12. Nemzetközi Konferenciája

Idén 12. alkalommal került megrendezésre a Nagyvállalatok Logisztika Vezetőinek Konferenciája, amelynek 2018. május 31-június 1. között a tapolcai Hunguest Hotel Pelion adott otthont.

A konferencia fő témája a digitalizáció, automatizálás, a jövőbe mutató technológia volt. A téma aktualitását és fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2008-ban útjára indított sorozat idén közel 300 résztvevővel büszkélkedhetett.

A konferencia egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, amelynek fő témája a digitalizáció volt. Ezután Nyul Attila az Antenna Hungária Zrt. logisztikai és készletgazdálkodási osztályvezetője ismertette a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság logisztikai kihívásait, azt, hogy hogyan tartható az előre megbeszélt forgatókönyv egy ilyen eseményen és hogyan lehet alkalmazkodni a folyamatosan módosuló igényekhez. Őt követte Mayer Zoltán (Ghibli Kft.) és Bodor Árpád (e-track Informatikai Kft.) az áruk védelméről szóló előadásukkal. Majd Maróti Dániel (Pápai Hús Kft.) és Krasnyánszki Sándor (Cola Trans Kft.) avatta be a hallgatóságot a Pápai Hús sikertörténetébe, valamint a résztvevők különböző hústermékeket kóstolhattak, amely targoncán érkezett az előadóterembe. A délelőtt zárásaként Bereczki Balázs (Pernod Richard Hungary Kft.) elmondta, hogyan lehet win-win szituációval zárni az ellátási láncban felmerült helyzeteket.

Délutáni workshopok

Az első blokkban a raktártechnikai és áruvédelmi témák kerültek előtérbe, míg a második blokkban az automatizálásé és a raklapoké volt a főszerep.

Mint minden évben, idén is díjazásban részesültek a gálavacsorán azon Klubtagok, akik a logisztikai szakmáért kiemelkedő munkát végeztek, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, mely a hazai szakma számára is példamutató. Idén ezt a kitüntetést Mayer Zoltán (Ghibli Kft.) és Kiss Ádám (Jungheinrich Hungária Kft.) kapták a Logisztikai Csapatbajnokságban vállalt kiemelkedő szerepükért. A Klubba belépő új tagok is elismerésben részesültek, továbbá a Logisztikai Csapatbajnokság győztes csapatait illető 1.000.000.- Ft összértékű díjak is ünnepélyes keretek között átadásra kerültek. A Levegő Munkacsoport és a Klub közös környezetvédelmi elismerése, a Radó Dezső díj idén FarkasGergelyt, a GLS Hungary Kft. ügyvezetőjét illette. A díjat olyan hazai szakemberek kapják, akik kiemelkedő eredményeket értek el a szállítás okozta környezetszennyezés csökkentésében.

A gálavacsora során Kiss Balázs illuzionista és bűvész varázsolta el a közönséget.

A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak a résztvevők voltak jelen számos országból, de előadó is érkezett külföldről. Stef Cornelis (Transport&Environment) a fenntartható közúti árufuvarozásról tartott előadást, majd Katona Tamás (Berton Világítástechnika Kft.) a megfelelő raktárvilágításról-, és Sóvári János (Jungheinrich Hungária Kft.) pedig a jövő energiatárolásáról beszélt. Ezt követően Tari Annamária pszichaterapeuta avatta be a hallgatóságot az X, Y és Z generációk közötti különbségekbe. A konferencia második napja egy pódium beszélgetéssel zárult, ahol Risztov Éva mesélt pályafutásáról. A sikeres konferenciasorozat a hazai szakmai életben kivételes lehetőséget ad arra, hogy a gyakorló szakemberek egymással aktuális, napi problémáikat megosszák, vagy őket foglalkoztató stratégiai kérdésekben eszmét cseréljenek. A konferencia másik erőssége, hogy értékes szakmai kapcsolatok születnek a rendezvény ideje alatt, mellyel a logisztikai szakemberek egy közösséggé fejlődnek, hiszen csapatban rejlik az erő.

Felvételeink: http://www.transpack.hu/galeriak

Összeállította: Kalmár Nárcisz