fbpx

Csomagolóipar innen-onnan

Írta: Szerkesztőség - 2018 október 02.

Futószalagon érkező megoldások a Habasittól

A CeMAT, logisztikai expo minden évben izgalmas fejlesztésekkel lepi meg a hannoveri közönséget. Idén az egyik legkiemelkedőbb közülük a Habasit standjánál volt látható, akik a korral haladva az elektronikus értékesítést helyezték előtérbe, amikor megalkották one-stop-shop modelljüket szíjaikra, ami nevéből következtethetően annyit tesz, hogy a megrendelés során minden eshetőségre felkészült, felhasználóbarát felülettel találja magát szembe az ügyfél. Ez a Habasit esetében annyit tesz, hogy a futószalagként használt szíjak rendelése során egy helyen jutunk hozzá az összes, különböző anyagból készülő szíjhoz, szalaghoz, az összes hozzá szükséges kellékhez és beállításhoz, felszereléshez szükséges szerszámhoz, de az anyacég segédkezik a tovább-értékesítésben is. De természetesen a felhasználó vásárlási élménye mellett a technológia gyorsításában és pontosabbá tételében is előrelépést könyvelhetnek el, ami a szíjak élettartamának növekedésén, környezetbarát-mutatójuk javulásán és költséghatékonyságukon is meglátszik. Friss termékeik közül az eff-line szíjaik kiemelendőek, amik a vizes alapú, impregnált széleknek köszönhetően működés közben 45%-kal kevesebb energiát fogyasztanak versenytársaikhoz képest.

 

Azoknak, akiknek nem lenne ismerős a Habasit neve: ők jelenleg a szíjak világának uralói, a piacon található legszélesebb termékpalettával, a textil alapú típusoktól a műanyagon át egészen magas teherbírású vontatóláncokig. Ezeknek pedig nemcsak anyaga és felülete specifikálható, hanem designja is, ami ugyan formaságnak tűnhet elsőre, de gondoljunk azokra a futószalagos megoldásokra, ahol a fogyasztó közvetlenül találkozik a technológiával (running sushi). Ennek tükrében nyer értelmet a one-stop-shop, mivel a szolgáltatásaik skáláját tekintve ritka, hogy egy helyen el lehet intézni ennyi személyreszabást. Ha pedig a vásárlás folyamatánál még nem lenne kielégítő a felhasználói élmény, az ezzel járó ügyfélszolgálat már minden bizonnyal magáért beszél. Szolgáltatásaik természetesen világszerte elérhetőek, így a magyar piac számára is.

Mindennapi kenyerünk biztonsága: FachPack 2018

A csomagolás az élelmiszeriparban legalább annyira fontos, mint maga az élelmiszer, amit tartalmaz. Ez biztosítja, hogy az étel ehető maradhasson, amíg a fogyasztó kezébe kerül. Fontos szempont a baktériumoktól való védelem, de a fény, az oxigén, a hő és a por legalább annyi veszéllyel fenyeget. Szerencsére ma már a gyártóknak magas elvárásoknak kell megfelelniük, amivel a csomagolóipar is igyekszik lépést tartani. Ennek legékesebb bizonyítékaival a FachPack-on találkozhatunk.

A piac jelenleg a csomagolóanyagok vastagságának csökkentésén dolgozik első sorban úgy, hogy mellette ugyanannyira be tudja tölteni a védelmi szerepét. Ebben a témában például a Fraunhofer Intézet csomagolóipari kutatócsoportja fog bemutatót tartani az idei, szeptemberi expo-n. De lesz szó az úgynevezett MAP (modifi ed atmosphere packaging) technológia is, ami levegő-összetétel módosítással folytatott csomagolást takar. Ezt nitrogén és szén-dioxid arányos befecskendezésével érik el. Jelenleg Amerika a módszerben a piacvezető, míg Európa csak a harmadik helyen van, de az expo-n szép számmal lesznek kiállítók az öreg kontinensről is.
A csavaros kupakok újra-gondolásától az alumínium dobozok üveg-tárolókkal vegyítéséig minden izgalmas fejlesztés szembe jöhet. Az üveggel kapcsolatos újdonságok kifejezetten, ugyanis az üvegtárolók népszerűsége növekedni látszik. Köszönhető ez annak, hogy a német Action Forum Glass Packaging felmérése szerint az üvegtárolók 26%-át biztosan újrahasznosítják a felhasználók. Ráadásul az üvegben rejlő vákuum, ami tartósan tartja a benne lévő ételt, biztonságérzetet is nyújt a fogyasztóknak. Hasonló okokból kapott szárnyakat a HPP (high pressure processing) eljárás is, aminek előnyei a húsiparban mutatkoznak meg legjobban.

 

Aki többet meg akar tudni a piac állásáról, javasoljuk, látogasson el a FachPack-ra, Nürnbergbe!

A Sumitomo simán tarol

Ötödik rekord-évét zárja a Sumitomo (SHI) Demag. A schwaigi központú, nagy precizitású, elektronikus elemek beültetésére alkalmas gépeket gyártó német vállalat már egy ideje a kínai Ningboban is működtet egy ágazatát, és nem győz fürdeni a számokban.

 

IntElect névre hallgató, modul-beültető gépük megjelenése óta mindössze három év alatt 40%-kal növelték az eladásaik számát, ami már 2016-ban is 297 millió euró körül hozott a cégnek. Ezzel a fejlődéssel jelenleg a piac 20%-át teszik ki. Gerd Liebig, a cég vezetője mérföldkőnek nevezte az eredményt. Vélhetően ez a fejlesztőket is inspirálni fogja arra, hogy tovább tökéletesítsék a rendszert, esetleg újabb funkciókkal egészítsék ki. Továbbra is a csomagolóiparra, az egészségügyre és az autóiparra fognak fókuszálni a kutatásaik, 2019 elejére pedig egy teljesen új gépszériával fognak megjelenni, aminek hatékonysága várhatóan 30%-kal fog emelkedni. Ebben sokat fog segíteni internet-alapú szoftverük, a myConnect, ami folyamatos ügyfélszolgálatként is üzemel. Az egyetlen aggodalomra okot adó tényező, hogy a nyersanyag-piac viszont 2017 októbere óta hiányokkal küszködik.

Tarnóczi Balázs