fbpx

Fél évszázad a logisztikai lánc végén

Írta: Kohout Zoltán - 2018 december 14.

Batóné dr. Kapcsos Judit a Volánpack mélypontjairól, a fellendülésről és az iparág jelenéről.

Idén 50 éves a Volánpack Zrt. – a magyar logisztikai ipar legkezdeti korszakába vezető jubileum nemcsak azért figyelemre méltó, mert két gazdasági válságidőszak is próbára tette a cég erejét, hanem azért is, mert a régi-új nevű vállalat megtalálta a választ a megmaradás kihívásaira. Batóné dr. Kapcsos Judittal, a főleg szállítási csomagolási ágazatban működő cég társügyvezetőjével beszélgettünk.

 

Az ön édesapja a rendszerváltás után lényegében újraalapította, magánosításhoz segítette a Volánpackot, de ez pont a 90-es évek derekán történt, amikor nem nagyon lehetett látni a jövőt ebben az iparágban egy tőkeszegény hazai vállalatnak. Miben bíztak?

– Édesapám akkor már néhány éve a Volánpacknál dolgozott, ő és kollégái-barátai nem akarták veszni hagyni a céget. Kiterjedt kapcsolatrendszerük volt kelet- és nyugat-európai gazdaságok felé egyaránt, és látták ennek a kiaknázható viszonynak az előnyeit: az olcsó keleti beszerzési lehetőségeket, a másik oldalon a korszerű európai csomagolási, csomagolóanyag-gyártási technológiákat. A gond nem ez volt, hanem a még állami vállalatként létező Volánpack privatizációja: több felszámolási kísérletet sikerült visszaverni, és végül megalapítani a részvénytársaságot.

Hogyan sikerült mégis?

– A likviditási problémákat segített elkerülni a vállalat passzív vagyontárgyainak (nyaraló, telephely-egységek és egyebek) értékesítésével. Másrészt édesapám, éles eszű közgazdászként, ügyesen úgy alakította át a vállalat szerkezetét, hogy az megfelelhessen a megváltozó gazdasági környezetnek. Az alapstruktúra megmaradt annyiban, hogy korábban is és ma is megvannak a partner gyártóvállalatokhoz kitelepült csomagolástechnikusi részegységek – helyben gyorsabban, olcsóbban, rugalmasabban végezhetők egyes munkafázisok. Az azóta átalakult telephelyen folyik továbbra is a csomagolóanyagok és -megoldások tervezése, egyes csomagolóeszközök gyártása.

Kalandos terület a különleges szállítói csomagolásoké, néha extrém körülményekre – sós tengeri párára, nagy hőkülönbségekre, mechanikai sérülések veszélyeire – kell biztosítani gyakran igen sérülékeny, nagy értékű tárgyakat, berendezéseket. Nagy a konkurenciaharc a piacon?

– A konkurenciaharc egyik oka, hogy viszonylag kicsi a piac. A másik az, hogy nem minden szereplőnek áll érdekében patyolattisztán dolgozni, és mi, akik minden dolgozót teljes bérrel bejelentünk, minden tétel után számlát adunk és adózunk, nem mindig tudunk „versenyképes” árat adni olyan ajánlatokkal szemben, ahol ezek a költségek nem szerepelnek papíron. Az sem könnyíti meg az életünket, hogy időnként a nálunk kiképzett és kellő gyakorlatot szerzett fiatalok válnak a konkurenseinkké…

A fő profilunk valóban olyan gépipari megrendelésekből áll, ahol néha különösen nagy méretű és értékű berendezéseket kell biztonságban szállítani. De a korszerű anyagok és megoldások korában egy zongora, egy törékeny porcelán, egy festmény is szerepelhet a csomagolandó áruk palettáján. További kihívás számunkra e területen, hogy mindezt lehetőleg a legkevesebb és a legkevésbé környezetterhelő anyagfelhasználással oldjuk meg.

Ön hogyan került a céghez?

– Egy kis „kerülővel”: gyógyszerész a végzettségem. Ez előny abból a szempontból, hogy a gyógyszerész szakmában alapvető a pontosság, a megbízhatóság, a felelősség, de azért az egészségügy egészen más, mint a szabadversenyes piaci környezet. Édesapám hívott a céghez, és kéthónapos tépelődés után döntöttem úgy, hogy jövök.

Mi motiválta a váltásra?

– Érdekes kihívásnak tűnt. Szerettem a gyógyszerészetet, de nem tudtam volna elképzelni az életem egy laboratóriumban. Motivált a magánvállalkozásban való helytállás, kipróbálni a szervezési képességeimet. Végül azt mondtam apukámnak: ha tanulhatok, jövök.

Milyen az, amikor valaki az édesapjával ül „tárgyalóasztalhoz”?

– Az egyenesség, az őszinteség itt is megvolt, és mindketten tudtuk, hogy itt – ha jól megy a munka – komolyabb karrierre lehet számítani, és nem utolsó sorban valamivel többet lehet keresni, mint akkor még a gyógyszeriparban. Így aztán jöttem, tanultam: a külkeren nemzetközi marketinget és TQM-szakot végeztem, és nyilván hasznát vettem-veszem, hogy az angol és a német mellett, ha kevésbé is, de oroszul is tudok egy kicsit.

Érdekes a bátyám története is: ő autószerelőként kezdett, és végigjárta itt a ranglétrát a fizikai segédmunkától az ügyvezetésig, miközben ő is tanult a gazdasági főiskolán. Most jól kiegészítjük itt egymást: ő a gyártásért, én „minden másért”: marketingért, minőségbiztosításért, adminisztrációért, ügyfélkapcsolatokért felelek.

A csomagolóipar a „lakmuszpapírja” a gazdaságnak: ide rögtön begyűrűzik, ha akadozik az iparág, akár autó-, akár élelmiszergyártásról van szó. Érzik ezt?

– Egyértelműen nagy a kitettségünk az ipari konjunktúrának; rögtön érezzük, hogy tényleg úgy dübörög-e az a bizonyos gazdaság, vagy, mint mostanában, inkább csak megyeget. A logisztikai lánc végén vagyunk, lényegében abból élünk, amit a gyáripar megrendel tőlünk, vagyis ha nincs termelés, akkor nincs mit szállítani, így csomagolni sem. A helyzetünket nehezítik még a multinacionális szereplők, akik egészen másfajta háttérrel bírnak…

Mi tartja piacon a Volánpackot, amiben erős?

– Elsőként talán a rugalmasság. Ez a technológiai megoldásokban, a határidőkben (akár 24 órán belül a helyszínen vagyunk a partnernél) és a partnerek igényeinek a megvalósításában is megnyilvánul. Viszonylag szerencsések vagyunk a munkaerő-utánpótlásban is, mert a biharkeresztesi telephelyünk révén tágabb a mozgásterünk: az igények alapján tudjuk csoportosítani a dolgozóinkat. A romániai nyitás egyébként azt a célt is szolgálta, hogy még egy lábon álljon a cég, és bevált az a koncepcióink, hogy azon a még nem zsúfolt piacon megalapozzuk a tevékenységünket.

 

Tudom, az a hírünk, hogy nem mi vagyunk a legolcsóbbak, de azt is tudom, hogy másik oldalról pedig elfogadott az általunk nyújtott optimális és magas szintű szakmai megoldás. Kevés is a panasz.

Mennyi ebben az iparágban a kevés?

– Évente 1,8 milliárdos forgalom, azaz több ezer csomagolási tétel mellett, ha évi 4-5 panasz van, az – legalábbis nekem – már sok. Idén talán egy sem volt, és az utóbbi évek során is csak egy olyan akadt, amiben nem tudtuk elfogadtatni, hogy egy közel-keleti kikötői targoncás elismert hibája nem róható fel nekünk… Egyébként az általunk becsomagolt rakomány akkor sem sérült, csak a külső csomagolás repedt meg, de éppen így védte meg az árut.

A cég életrajzában két válságos időszak olvasható ki: az említett átalakulási időszak a 90-es években, aztán a hitelválság 2008-2011-ben. Az utóbbiból hogyan lábaltak ki?

 

– Valóban iszonyú visszaesést, az előző évek kétharmadáig zuhanó forgalmat szenvedtünk el, a több mint félezer vevőt számláló ügyfélkörünk akkor szinte a felére csökkent, és az is nehezítette a pályát, hogy nem akartuk elküldeni az embereket. Volt időszak, amikor – a megrendelések visszaesése miatt – kijöttünk veszteség nélkül, nullára. A kilábalás 2011-re sikerült, amikor először értük el a lélektani egymilliárdos forgalmat. Igaz, ez egyben a cég addigi történetének a legjobb eredménye volt – nagyon örültünk…!

És mi volt a legjobb pillanatuk?

– Nekem az a legjobb, amikor érzem-hallom, hogy a partner elégedett a megoldásainkkal. Például amikor azt a bizonyos panaszos ügyfelünket végül is nemcsak sikerült megtartanunk, hanem még újabb megrendeléseket is adott. Büszke voltam a sikereinkre, a szakmai színvonalunkra akkor is, amikor a hazai tanúsítószervezet hozzánk hozta a skandináv látogatóit, hogy itt szemlézzék egy magyar vállalat minőségbiztosítási rendszerét. Szóval, nem egy-egy projekt az igazi öröm, hanem a hosszú távra felépített nívó, a tartós eredmények, vagy például az a tudat, hogy felelősek lehetünk százhúsz ember munkájáért, megélhetéséért.

Ha egy két év múlva újra meginterjúvolná a Transpack, mivel volna elégedett: mit látna maga körül szívesen?

– Nem feltétlen számokban fogalmaznám meg: a technológiai, szakmai fejlődés fontosabb, és van átfogó tervünk rá, hogyan váljunk még inkább piacképes szakmai vállalattá. Ezzel, s néhány új géppel-gépsorral, néhány jelentős, új ügyfél megszerzésével elégedett volnék, és szerintem meg is valósítjuk ezeket a célokat.

Kohout Zoltán