fbpx

Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit

Írta: Kristóf Imre - 2019 január 03.

Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának négy résztvevőjét. Az immár hagyományosnak mondható ABB női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

Január végétől indulnak az egyetemi programok

A 2019 januárjától negyedik alkalommal induló, öt hónapos programot, a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. A női mentorprogramra kiírt pályázaton indulók közül négy női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki az energetika és automatizálás területéről. A programban Jakab Roberta és Mácz Andrea a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hevesi Ramóna, a Debreceni Egyetem és Forgács Zsófia, a Miskolci Egyetem hallgatói vesznek majd részt.

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

A mentorprogram-pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel rendszeres konzultáción vesznek részt havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

“Női mentori programunkkal azt szeretnénk elősegíteni, hogy a műszaki pálya iránt érdeklődő nők bízzanak magukban, és maradjanak a választott mérnöki pályán: vállalatunknál ehhez konkrét lehetőségeket és életpálya modelleket kínálunk. Szeretnénk tovább erősíteni az ABB együttműködését a hazai műszaki felsőoktatási intézményekkel, és hozzájárulni a műszaki végzettségű szakemberek magas szintű gyakorlati képzéséhez” – nyilatkozta Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezetője.