fbpx

Milyen legyen a raktár padlózata?

Írta: Szerkesztőség - 2019 március 22.

Kétségtelen, hogy a raktár padlózata nem a legizgalmasabb téma az anyagmozgatási műveletekkel kapcsolatban, viszont a padló jelenti mindennek az alapját, és hibái jelentős biztonsági kockázatot rejtenek.

 

Minimális követelmény, hogy a raktár padlójának el kell bírnia az állványzat, az áruk és a targoncaforgalom által kifejtett terhelést. Ha belegondolunk, hogy az állványzat több tonna nyomást fejt ki egyetlen pontra, azonnal világossá válik, hogy miért olyan fontos a padló minősége.

A legtöbb raktárban a padlózat betonból készül. A beton legalább kétszer annyi terhelést bír, mint az aszfalt, ugyanakkor sokkal simább és vízszintesebb, ami nagyon fontos, hiszen már egy apró kiemelkedés vagy mélyedés is hatással lehet a targonca haladására, és akár balesetet is okozhat.

Az állványok magasságától függően változik a vízszintesség szükséges mértéke. Háromméteres állványmagasságig megfelelőnek tekinthető az olyan normál padló, amelynek szintje két méter hosszon maximum 5 mm-t változik. Magas raktárak esetében azonban ez a tűréshatár legfeljebb 1,5 mm, hiszen amikor ilyen nagy magasságban kell mozgatni nehéz terheket, még a legkisebb eltérés is veszélyes lehet, ezért elengedhetetlen a betonpadlók gondos kialakítása.

A padlóburkolat rendszeres ellenőrzése és javítása egész évben alapvető feladat a problémák megelőzése érdekében. Ráadásul bizonyos iparágak speciális padlóburkolatot igényelnek – gondoljunk csak például az érzékeny elektronikus alkatrészek kezelését végző tevékenységekre, ahol antisztatikus padlóburkolatra lehet szükség.

A raktár padlózata nem csak egy a sok feltétel közül, hanem az egyik legfontosabb, amit különösen akkor érdemes alaposan tanulmányozni, ha új raktárprojektet terveznek. A Nagoya Kft. által forgalmazott TCM targoncákat és raklapszállítókat úgy fejlesztették ki, hogy segítségükkel a lehető legjobban ki lehessen védeni a padlózat okozta kellemetlenségeket.

További információért keresse szakembereinket!

 

www.nagoya.hu