fbpx

Kihirdették az Év Targoncája (IFOY) Díj nyerteseit

Írta: Szerkesztőség - 2019 május 14.
  • Jungheinrich ETV 216i nyerte az IFOY díjat a „Raktártechnikai gépek” kategóriájában
  • A zsűri a kiemelkedő felhasználó előnyökkel indokolta döntését
  • Kompakt és ergonomikus az integrált lítiumion-akkumulátornak köszönhetően

Május elején ünnepélyes keretek között hirdették ki az Év Targoncája Díj nyerteseit. A világ első, teljesen integrált lítiumion-akkumulátorral működő tolóoszlopos targoncája, az ETV 216i típus nyerte el az Év Targoncája (IFOY Award) Díjat a „Raktártechnikai gépek” kategóriájában. Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter a bécsi Hofburgban adta át a díjat a Jungheinrich értékesítési és marketingigazgatójának, Christian Erlachnak. A zsűri döntésében mérvadó szempontként szerepelt az ETV 216i kiemelkedő felhasználói előnye. Értékelésében kiemelte, hogy az egyedileg készített lítiumion-akkumulátor beépítése a targoncák új generációjának a megjelenését teszi lehetővé. A Jungheinrich vezetője így nyilatkozott: „Elsőként az iparágban következetesen kihasználtuk a lítiumion-technológia előnyeit a targoncák formai kialakításában.

A fixen beépített akkumulátornak köszönhetően az ETV 216i kategóriájának legkompaktabb és legteljesítőképesebb gépe. A Jungheinrich ügyfelei is profitálnak a gép kiemelkedő tulajdonságaiból, melyek jobb ergonómiát, könnyebb manőverezést és nagyobb hatékonyságot biztosítanak. A jövőben más géptípusoknál is ki fogjuk használni a dizájn kialakításánál a lítiumion-technológia előnyeit, és ezzel a targoncák teljesen új generációját hozzuk létre.” A fixen beépített akkumulátornak köszönhetően a gép rendkívül kompakt, és könnyen mozog a raktárban. Az ETV 216i érezhetően nagyobb mozgásszabadságot, valamint jobb kilátást nyújt a kezelőnek. Ennek köszönhetően rendkívül felhasználóbarát és biztonságos.

A hagyományos tolóoszlopos targoncákhoz képest az ETV 216i jelentősen hozzájárul a raktár hatékonyabb működtetéséhez. A kiegészítő öntvényellensúly alkalmazásával a Jungheinrich elérte, hogy a gép súlypontja egy kedvezőbb, lejjebb található pozícióba kerüljön. Ezzel tovább növelhető a teljesítmény. Az ETV 216i névleges teherbírása 1,6 tonna 9 méter emelési magasságig, ami 230 kilogrammal több a hasonló targoncákhoz képest, míg az emelési sebesség teherrel 23 százalékkal nagyobb.

A díjnyertes targonca már Magyarországon is több vállalatnál bizonyított, és hozzájárult a hatékonyabb üzemeltetéshez.

Év Targoncája Díj – IFOY Award

Az IFOY (International Intralogistics and Forklift Truck of the Year) Award, Év Targoncája Díj a gazdaságosság és innováció keretében azzal a céllal indult útjára, hogy a szakmai tapasztalat alapján az intralogisztikai ágazat mértékteremtő innovációs díja legyen. Minden évben nemzetközi, vezető szakújságírókból álló független zsűri választja ki a legjobbakat. A végső döntést semleges tesztelés és egy tudományos innovációs ellenőrzés (Innovation Check) alapján hozzák meg. Mindkét tesztelési sorozat folyamán a döntősöket a mindenkori versenytárs gépekkel hasonlítják össze. Az IFOY Award tulajdonosa a VDMA anyagmozgatási és logisztikai rendszerekért felelős szakmai egyesülete, fővédnöke a Német Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium. A Jungheinrich 2013 óta összesen tízszer nyerte el a díjat, ezzel vezeti a listát a legtöbb győzelemmel.

https://www.jungheinrich.hu/landingpages/etv216i/