fbpx

A jövőben az ABB technológiája védi New Orleanst az áradásoktól

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 09.

A Katrina hurrikán 14 évvel ezelőtti pusztítása után New Orleans folytatja a megkezdett infrastruktúra-fejlesztési programját. A program részeként a város ABB gyártmányú villanymotorokat vásárolt, amelyeket nagyteljesítményű szivattyútelepeken üzemeltetnek.

2005. augusztus 29-én az 5-ös erősségű Katrina hurrikán lecsapott az USA Mexikói-öböl menti partvidékére. A hurrikán ellenállhatatlan erővel ostromolta a közel 2 méterrel a tengerszint alatt fekvő New Orleans védőgátjait is. A viharban a védőgátak átszakadtak, a nagyváros területének közel 80%-át 3 és fél héten át méteres víz és temérdek hordalékanyag borította el. Olyan katasztrófa volt ez, amit az ott élők sohasem fognak elfelejteni, mondta Michael Yenni, New Orleans egyik legnagyobb elővárosának számító Jefferson Parish vezetője.

A katasztrófa többszörös kihívás elé állította a kormányzati tisztviselőket: egyrészt újjá kellett építeni a várost, helyre kellett állítani a lakosok biztonságérzetét, és garantálni kellett, hogy ilyen katasztrófa nem ismétlődhet meg újra. A katasztrófát követően hamar hozzáláttak a „New Orleans Permanent Canal Closures and Pumps” (PCCP) projekt végrehajtásához, amellyel azt kívánják biztosítani, hogy a jövőbeni viharok ne tudják túlduzzasztani a város 3 fő belvízelvezető csatornájának vízszintjét. A projekt sikeréhez nagyban hozzájárult a motorok és hajtások terén piacvezető ABB által szállított technológia is.

A 17. utca, az Orleans Avenue és a London Avenue csatornák torkolatánál felépített 3 hatalmas szivattyúállomás az ABB függőleges hajtóműmotorjaival (VGM) van felszerelve. Az ABB motorjai a Patterson Pump Co. nagyteljesítményű szivattyúit üzemeltetik. A szivattyúk vízszállítási kapacitása eléri a 11 millió gallon/percet, azaz ezekkel a szivattyúkkal egy olimpiai méretű úszómedence kevesebb mint 4 másodperc alatt leüríthető lenne. Vihardagály kialakulásakor a szivattyúállomás a New Orleanst átszelő csatornahálózatot leüríti, a vizet gyorsan átemeli egy tóba.

Az ABB a 3 szivattyúállomáson összesen 17 VGM-et (7×2500, 10×5000 LE) telepített. A VGM-ek ideálisan alkalmazhatók szivattyútelepeken, mivel kicsi a helyigényük, rendelkeznek az alacsonyabb pólusszámú motorok hatékonyságával és teljesítménytényezőjével, és nagyon üzembiztosak.