fbpx

Sofőr nélküli autóbuszok Kolozsváron

Írta: Csomor Zsolt - 2019 október 25.

Romániában Kolozsvár lehet az első város, amely bevezeti a járművezető nélküli tömegközlekedési buszokat. Ennek érdekében a helyi önkormányzat kísérleti projektet indított.

Emil Boc, a település polgármestere elmondta, hogy Bécs, Párizs és Lyon mintájára indítják el a sofőr nélküli buszokat, amelyek kizárólag a belvárosban közlekednének egy kijelölt sávon, olvasható az MTI hírében. A polgármester reményét fejezte ki, hogy már a jövő évben forgalomba áll az első ilyen busz, amelynek mintegy 10 megállója lesz és körülbelül 12 személy szállítására lesz alkalmas.

Az önkormányzat a helyi Műegyetemmel együttműködésben akarja megvalósítani a kísérleti projektet. Boc szerint Kolozsvár ezzel a kezdeményezéssel is megerősíti a márkanevét, amelyet az innováció és a mesterséges intelligencia támogatása terén alakított ki.

Kolozsvár tömegközlekedése az elmúlt 10 évben dinamikusan fejlődött. Romániában a kincses városban jelentek meg először az elektromos meghajtású buszok, ennek ellenére folyamatosan gondot okoz a zsúfoltság. A polgármesteri hivatal a tömegközlekedés korszerűsítésével akarja csökkenteni a város méretéhez képest túl nagy forgalmat arra ösztönözve a lakosokat, hogy minél többen használják a tömegközlekedési eszközöket a személygépkocsi helyett.