fbpx

Révbe érhet a kikötőfejlesztés

Írta: Kohout Zoltán - 2019 november 29.

A Duna kihasználtságának fokozása és a vízi szállítási hatékonyság növelése nemcsak környezetvédelmi érdek, hanem nemzetgazdasági is.

Jelentős tartalékaink vannak ebben a szegmensben – írtuk márciusban, amikor a folyam magyarországi szakaszára érvényes kikötőfejlesztési főterv kidolgozása kezdődött az Európai Unió 1 millió eurós támogatásával. A főterv célja volt hiánypótló, átfogó terveket készíteni a Duna-menti kikötői infrastruktúra és kikötői szolgáltatások fejlesztésére. Szerkesztőségünk nemrég azt is megtudta, hogy a főterv eredményeként 5-6 projekt már 2020 év elején bekerül az illetékes EU-s testületek elé.

A programzáró sajtótájékoztatón november 11-én megkeresztelték a Garda mérőhajót, amelynek elsődleges feladata az ágazati dunai medermérések elvégzése lesz. A hajó, rámpaszerkezetűen nyitható orra révén, a méréseken kívüli vízügyi feladatok ellátására is alkalmas. A projekt kulcsfontosságú eszköze a mérőhajó, amivel a hajózást jelentősen befolyásoló gázlók, szűkületek rendszeres mérését a vízügyi ágazat hatékonyan végre tudja hajtani. A hajó többsugaras fejjel van ellátva, mely alkalmassá teszi, arra, hogy teljes – kvázi 3D-s – mederképet kaphassunk.