Ez az egyik legfontosabb kérdés ma

Madai Gyula szerint lehetőséget és tájékoztatást kell adni a fogyasztóknak a hatékony hulladékkezeléshez

Csak a termék és a csomagolás teljes életciklusát elemezve lehet megállapítani, hogy milyen ökológiai lábnyomot hagy egy adott áru. Ahhoz, hogy a legtisztább anyagáramlást biztosíthassuk a szelektív hulladék-visszagyűjtésben, hogy a környezeti terhelés csökkenjen, nemcsak az ipar és a kereskedelem, hanem a jogalkotók és a lakosság szerepvállalására is szükség van, de ehhez a lehetőségeket is meg kell teremteni – figyelmeztet Madai Gyula okleveles vegyészmérnök, aki tanárként, feltalálóként és fejlesztési szakemberként, cégvezetőként, ill. szakmai szervezetek vezetőségi tagjaként nemcsak gazdag és széles nemzetközi rálátást nyújtó pályát járt be, hanem a tudásátadásból is aktívan kiveszi a részét.

A fejlesztés még nem fejlődés

Nyugat-Európától Lengyel- és Oroszországig sok helyen dolgozott, részt vett új eljárások kidolgozásában. Röviden összefoglalva hogyan látja, hol tart kelet és nyugat között a hazai csomagolóipar?

– A csomagolás helyzetét nem lehet elvonatkoztatni a termék helyzetétől, akár ipari, akár mezőgazdasági termékről van szó, így aztán a gazdaság, a gyártó ipar állapota közvetlenül hat a csomagolásra. Mivel pedig a magyar gazdaság jól és mélyen integrálódott a nemzetközibe, megvannak a legmodernebb megoldások, eljárások.


„Azt találtam a legjobb magatartásnak, hogy az elsők között jussak friss információhoz, használható tudáshoz, első kézből tájékozódjak”

És a szervezettség terén?

– Egyértelmű, hogy a nagy nemzetközi csomagolóanyag-gyártó cégek hazai gyártóegységeinek szervezettsége, műszaki színvonala más, mint egyes közép- és kisvállalatoké – e téren nagy szakadékot látni, sok esetben nagy lemaradást, a technikai, műszaki fejlesztések ellenére is. Ennek a szférának nagyon sokat kell még fejlődnie, erősödnie, mert a beruházások nem igazán hasznosultak. A műszaki, gépesítési fejlesztés még nem jelent valódi technológiai fejlődést. Potenciális gyártóképességet nyújt a technika, de sok más mellett például anyagismeret, technológiai tudás és hasonlók nélkül nincs igazi fejlődés.

A mezőgazdaságban is emlegetik ezt: sok kis- és középgazdaság vesz szupermodern nagy gépeket, mert azokra volt EU-pályázat; amiket aztán nem tudnak kihasználni.

– Vannak kivételek, ahol jól hasznosul egy-egy berendezés, és valóban megvan az a felismerés, hogy „Azt találtam a legjobb magatartásnak, hogy az elsők között jussak friss információhoz, használható tudáshoz, első kézből tájékozódjak” modernizálni kell az eljárásokat, a hiányokat pótolni. Különösen azért, mert az EU környezetvédelmi irányelvei, például az újrahasznosítási kvóták új kihívások elé állítják az iparágat: újra kell tervezni a műanyag-csomagolásokat és a szelektív hulladékgyűjtési infrastruktúrát, hogy csak néhányat említsek. Jó, hogy a média is hangos ettől.

Népszerű(tlen)ség és ambíció

Még egy pillanatra visszatérve a technikai kérdéshez: hogyan látja, a hazai oktatás képes biztosítani a szakember-utánpótlást a hazai szereplők igényeihez?

– A békéscsabai nyomdászképzés gépkezelői szinten és az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán folyó könnyűipari mérnökképzés képes arra, hogy az alapokat átadja a hallgatóknak. Mivel részt veszek az egyetemi államvizsga-bizottságban, rálátok a diplomamunkákra, és látom, hogy nagyon eltérő minőségű dolgozatok születnek: némelyik jóindulattal is alig elfogadható, a másik dicséretes, ígéretes teljesítmény. Vagyis az oktatás képes megadni az alapokat, de a többi már a munkahelyen dől el. Akiben van szorgalom, állandó tanulni, gyarapodni akarás, ambíció, nyitottság és kreativitás, az érvényesülni fog. A szakma népszerűsége eközben nem olyan, mint szeretnénk, ezt hozzá kell tenni. A csomagolóipari mérnöki munkának a kreatív része, pl. a formatervezés érthető módon mindig látványosabb, vonzóbb és talán könnyebb is, mint, mondjuk az anyagismeret, a mechanika, a fizikai-kémia, vagyis az elvontabb mérnöki ismeretek és gyakorlat világa. És, mint mondtam, folyamatosan kell tanulni. Én ösztöndíjas egyetemi diákként 1966-ban szagoltam először etil-acetátot, a csomagolóipar egyik alapanyagát, a későbbi első munkahelyemen, de azóta is állandóan keresem, olvasom az iparágra vonatkozó friss ismereteket. Igaz, ez a hobbim is.