fbpx

Amit elhalasztanak, az nem jelenti azt, hogy el is marad!

Írta: Sándor Ildikó - 2020 május 13.

Online interpack 2020.05.20-án

A Sipos Csoport és stratégiai partnerei szeretnék megmutatni mindazt, amit eredetileg a COVID 19 járvány miatt elhalasztott interpack kiállításon terveztünk bemutatni Önöknek.

Célunk a csomagolási szakmának egy tartalmilag is érdekes és értékes napot tartani, ahol megismerkedhetnek azokkal az újdonságokkal, amikkel az idei májusi interpack-ra készültünk.

A Sipos Csoport és meghívott partnereinek (Taghleef Industries Magyarország – Tiszaújváros, Creatum Branding & Reklámügynökség) újdonságain túl számos érdekfeszítő aktualitással készül pár szakmai szervezet is. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetségtől (CSAOSZ), az interpack magyarországi képviseletétől, továbbá az Omnipack klasztertől meghívott vendégeink is előadást tartanak majd. A témakörök között szerepel a 2021 februárra újra tervezett düsseldorfi német interpack kiállítás, a várható új magyarországi ágazati jogszabályok és induló szakképzések is.

Az előadásokon való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet az oldal alján email címe megadásával tehet meg.

TERVEZETT PROGRAM:

A tervezett előadások a jelzett időpontban kezdődnek, így lehetőség lesz két előadás között a technikai átállások elvégzésére. Az előadásokat a ZOOM alkalmazással lehet elérni, melyet az előadók alatti linkre kattintva tehet meg. A linkek az előadás napján lesznek elérhetőek.

  • 9:30 Nyitó gondolatok

Németh Márton, iPrint (10 perc)

  • 9:50 2021 interpack düsseldorfi kiállítás ismertető

Máté Szilvia, BD EXPO Kft., interpack képviselet (20 perc)

  • 10:20 Innováció, digitalizáció. Új Sipos design termékek bemutatása

Hanzély Zsolt, iPrint (30 perc)

  • 11:00 A csomagolás feladata – extendo magas záróképességű fóliák

Nagy Ákos, Taghleef Industries Kft. (30 perc)

  • 11:40 Mogyi Rebranding a csomagolás tükrében – esettanulmány

Csility Tamás, Creatum Branding & Reklámügynökség (30 perc)

  • 12:10 – 13:00

EBÉD SZÜNET

  • 13:05 Műanyagcsomagolás – a várható jogszabály változásokról röviden

Nagy Miklós, CSAOSZ főtitkár (30 perc)

  • 13:45 Fenntarthatóság, környezettudatosság a flexibilis csomagolásban

Gerely Gábor, Sipos csoport (30 perc)

  • 14:25 Csomagolásban a jövőd – újonnan induló középfokú csomagolószer- és papírgyártó szakemberképzés ismertetése

Ugrin András, Omnipack klaszter képviseletében (30 perc)

  • 15:05 Ismerd meg jobban fogyasztóidat a csomagolásod által!

Csility Zoltán, Creatum Branding & Reklámügynökség (30 perc)

  • 15:45 Gyorsan romló élelmiszerek környezettudatos csomagolása

Gyaraki Gergely, WIPAK Oy Budapest

  • 16:25 Záró gondolatok

Sipos Gyula, Sipos Csoport tulajdonos-ügyvezető (10 perc)

  • 16:40 webinár vége