fbpx

Elektromos terepjáró bizonyított a sivatagban

Írta: Csomor Zsolt - 2020 május 01.

Ken Block, a legendás terepjáróversenyző a Szaharában tartotta a különleges, elektromos meghajtású autó főpróbáját. Jövőre az Extreme E bajnokság öt versenyhétvégéjén a Föld legextrémebb vidékein mérik össze tudásukat a gépek és vezetőik.

A tisztán elektromos SUV, az Odyssey 21 megálmodói a legendás terepjáróversenyzőre, Ken Blockra bízták az autó első komoly tesztelését a sivatagban. A csapat január közepén érkezett a Dakar-rali helyszínére. A Dakar-rali szervezői azért hívták meg az Odyssey 21-et a versenyre, hogy ezzel is bizonyítsák, mennyire komolyan veszik az alternatív meghajtású járműveket, és azon vannak, hogy ezek a gépek is minél előbb rajthoz állhassanak. A csapatoknak azonban fel kell készülniük arra, hogy hiába az úttörő technológia, az elektromos kocsikra ugyanazok a zord körülmények várnak, mint a hagyományos motorral szerelt társaikra.

Az amerikai pilóta a Dakar legutolsó, 20 kilométeres szakaszán szállt küzdelembe, és 9 perc 17 másodperces idejével a harmadik lett: mindössze 27 másodperccel maradt le a győztes mögött, ami igazán jó teljesítmény egy olyan kocsitól, aminek ez volt az első bevetése.

A jövőre induló bajnokságban kizárólag elektromos terepjárók állnak rajthoz a Föld legzordabb vidékein, olvasható az okosipar.hu oldalon. A megmérettetésről készülő ismeretterjesztő filmekben felhívják majd a figyelmet a klímaváltozásra, valamint arra, hogy az elektromos meghajtás a legkülönlegesebb helyzetekben is működik. Az Extreme E szériában a Continental kifejezetten erre a célra fejlesztett nagyteljesítményű gumiabroncsai extrém körülmények között bizonyíthatják tudásukat.

Képek forrása: Continental