fbpx

Hazai gyártású buszokat állítanak üzembe Kecskeméten

Írta: Csomor Zsolt - 2020 május 04.

Ünnepélyes keretek között érkeztek Kecskemétre a helyi közösségi közlekedési szolgáltatást ellátó Inter Tan-Ker Zrt. 45 darabos autóbuszflottájának első gépjárművei. Az első ütemben a debreceni gyárból összesen hét autóbusz érkezett a Bács-Kiskun megyei telephelyre, köztük egy hazai fejlesztésű és gyártású Mercedes-Benz Reform 500 LE.

Vadonatúj hazai autóbuszok érkeztek Kecskemétre a debreceni gyárból, amelyek a helyi közlekedési közlekedésben szolgálnak majd. Az első lépcsőben összesen 7 gépjármű állhat forgalomba Bács-Kiskun megye megyeszékhelyén.

2020. január 1-je óta a helyi közösségi közlekedést – Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából – az Inter Tan-Ker Zrt. látja el a Kecskeméti Közlekedési Központtal együttműködésben, akik korábbi terveik alapján láttak hozzá az átmeneti járműállomány lecseréléséhez.

Az Inter Tan-Ker Zrt. két lépcsősre tervezte a buszok üzemeltetését a városban: az év elejétől MAN-buszokkal utazhattak a kecskemétiek, április végén pedig megkezdték a járműpark teljes megújítását. Ennek keretében összesen 45 darab vadonatúj, a kor környezetvédelmi és technológiai elvárásainak megfelelő autóbusz – köztük 20 darab, EURO 6-os dízelmotorral szerelt Mercedes-Benz Reform 500 LE és 25 darab, szintén EURO 6-os szóló Mercedes-Benz Conecto – érkezik Kecskemétre.

A Mercedes-Benz Reform 500 LE és a Mercedes-Benz Conecto autóbuszok EURO 6-os – a ma elérhető legmagasabb környezetvédelmi besorolásnak megfelelő – dízelmotorral szereltek, és 3 ajtós kivitelűek: előbb 91, utóbbi 101 utas számára biztosít férőhelyet.

Az új Mercedes-Benz Conecto és Mercedes-Benz Reform autóbuszok felszereltségének főbb elemei:

  • automata sebességváltó, elektronikus szintszabályozás;
  • automata tűzoltóberendezés a motortérben;
  • menetbiztonsági rendszerek: ABS, ASR, ESP;
  • klimatizált utastér, hatékony fűtés és légkondicionálás;
  • LED fényforrásokkal szerelt utastéri megvilágítás;
  • mechanikus rámpa a kerekesszékkel és a babakocsival közlekedők számára;
  • valós idejű utastéri tájékoztató rendszer;
  • külső és belső térfigyelő kamera-rendszer;
  • utasbarát kihangosítórendszer, külső/belső hangszórók;
  • kontrollhangszóró a rádióhoz a vezetőfülkében, hangszórók az utastérben;
  • antenna rendszer (GSM 4G, EDR, GPS, URH, WIFI);
  • elektronikus jegyrendszer előkészítés;
  • elektromos működtetésű utasajtók, elől úgynevezett befelé-lengő, középen és hátul pedig külső tolóajtók;
  • függesztett rögzítésű utasülések (ahol műszakilag lehetséges) az utastér könnyű tisztíthatósága érdekében;
  • az utastérben rozsdamentes acélból készült kapaszkodócsövek.

Képek forrása: SMARTPR-Agency Kft.