fbpx

Tudta, hogy 2000 éve van reciklálás?

Írta: Kohout Zoltán - 2020 május 09.

Ha rosszabb pillanatainkban körülnézünk egy elhagyatott erdőszélen, a külvárosok járdáin és persze a szeméttelepeken, bizonyos kételyek merülnek fel bennünk az emberi faj értelmes és bölcs voltát illetően… A civilizációt és a sokmillió év alatt kialakult élővilág holnapját közvetlenül fenyegető hulladékáradat és környezetszennyezés ugyanis döntően a mi magatartásunk következménye, nem pedig önmagában a felhasznált anyagoké.

Hogy ez mennyire így van, azt ráadásul nemcsak a mában készülő jelentések igazolják, hanem a régészet is. Az index.hu tudósított nemrég arról, hogy a pompeii romok közt végzett ásatásokon kiderült: a város szemetét nem egyszerűen kihajították, hanem alaposan szétválogatták, és a nagy részét újrahasznosították, főként építőanyagként. A korabeli szeméttelephez közel eső északi városrészek épületeinek jelentős része hulladékból épült: a falakban, illetve főként a padlókban rengeteg cserépdarabot lehet például felfedezni. Sőt, a városfalon kívül felhalmozott szemétkupacok nem véletlenszerűen alakultak ki, bennük egy-egy hulladéktípust válogattak külön. Korábban úgy gondolták a régészek, hogy a városfalakon kívül talált szemétdombok egyszerű hulladéklerakók voltak, ahová kidobáltak mindent, amit soha többé nem akartak látni. Ennek azonban ellentmondott az, hogy Pompeii körül sűrű agglomeráció alakult ki, márpedig valószínűtlen, hogy egy működő előváros kellős közepén létesítettek volna végleges szemétlerakót. Sokkal valószínűbb, hogy ezek inkább aktív hulladékkezelő telepek voltak, ahol szortírozták és újraértékesítették a szemetet, amiből a helyieknek bevételük származott.

A Transpack hamarosan megjelenő nyomtatott kiadásában mi is kiemelten foglalkozunk a hulladékkezelés témájával. Írunk arról, hogy világszerte erősödik a döntően még ma is az EU által diktált trend a reciklálásra. Foglalkozunk az egyszer használatos műanyagokat érintő közvélekedés tévedésével és az egyelőre nyugtalanítóan egyoldalú szabályozások problematikájával – mindemellett természetesen ígéretes csomagolási és technológiai újdonságokkal is.