fbpx

Tovább halasztották a Fespa dátumát

Írta: Sándor Ildikó - 2020 augusztus 04.

Egy évvel ezelőtt még ezekkel a szavakkal aposztrofálták a FESPA-t: „Az iparágak előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy képesek legyenek reagálni és alkalmazkodni a digitális korban kialakuló vevői viselkedéshez. Azóta tudjuk, hogy a legfrissebb kihívást is át tudja írni egy világjárvány. Tehát a FESPA Global Print Expo-t sem tartják meg idén októberben, mint ahogy erről már korábban is hírt adtunk.

 

Azóta az új dátum is napvilágra került: az amszterdami RAI kiállítási központban 2021. március 9-12. között a FESPA Global Print Expo, az European Sign Expo és a Sportswear Pro kiállítások egyidejűleg kerülnek megrendezésre.

A FESPA ügyvezető igazgatója, Neil Felton elmondta: „Idén márciusban úgy döntöttünk, hogy hat hónappal elhalasztjuk a FESPA Global Print Expo kiállításunkat a terjedő pandémia, és annak kiállítóinkra és látogatóinkra gyakorolt hatásai miatt. Azóta a COVID-19 terjedése dinamikus és kiszámíthatatlan volt. Néhány régió már kezdi feloldani szigorú intézkedéseit, de a jelen helyzetben nem lehetünk biztosak abban, hogy meg tudnánk felelni kiállítóink és látogatóink egy FESPA eseménnyel szemben támasztott elvárásainak idén októberben. 2021 márciusa kínálja a legerősebb alternatívát számunkra, amelyre teljes mértékben fel tudunk készülni, ezt támasztják alá piaci partnereink visszajelzései is.”

 

 

Amszterdam kedvelt és bizonyított helyszín a FESPA események történetében, hiszen 2006-ban, 2009-ben és 2016-ban már helyszínéül szolgált sikeres kiállításaiknak.

A 2021-es FESPA Global Print Expo amszterdami rendezvénye az eredetileg 2021 tavaszra tervezett müncheni esemény helyére lép, ahová a FESPA majd 2022-ben tér vissza.