fbpx

A jövőben lényegesen kiszélesedik a fogyasztóvédelem hatásköre

Írta: Csomor Zsolt - 2020 augusztus 26.

A teljes ellátási láncra – a korábbi egy helyett öt szintjére – kiterjeszti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása.

 

 

Nem csak az üzlethelységekbe léphetnek be

A szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárokba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak.

A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy vett igénybe szolgáltatást. A törvénymódosításnak köszönhetően az ellenőrök nem csak az üzlethelyiségbe, hanem például az áru tárolására szolgáló helyiségbe is beléphetnek, ott eszközöket, címkézési, csomagolási és egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhetnek, iratokat ismerhetnek meg, díjmentesen mintát vehetnek.

 

Akár magánlakásba is beléphetnek az ellenőrök

Gyakran előfordul, hogy webáruházak magánlakásban végeznek ügyfélszolgálati, kereskedelmi, raktározási tevékenységet. Az új rendelkezések szerint a hatósági szakemberek kiemelten súlyos közérdekből az ügyészség előzetes engedélyével, szigorú garanciális kötöttségek mellett akár magánlakásba is beléphetnek. Az efféle ellenőrzés az érintett alapvető jogainak tiszteletben tartásával, kizárólag 8-18 óra között, hatósági tanú közreműködésével hajtható végre.

Az ITM kezdeményezésére megvalósult törvénymódosítás a kihirdetését követő hatvanadik napon, augusztus 22-én lépett hatályba, olvasható az MTI hírében.