fbpx

Újra a Főtaxi lett a befutó

Írta: Csomor Zsolt - 2020 november 25.

5 évvel hosszabbodik meg a Főtaxi és a Budapest Airport 2010-ben elindult partnersége azt követően, hogy harmadszor is a legnagyobb hazai taxiszolgáltató nyerte el a repülőtér-üzemeltető személyszállítási tenderét.

 

taxi

 

2019-ben mintegy 700 ezer, az elmúlt 10 év során pedig összesen csaknem 6 millió alkalommal vettek fel utast, és tettek meg összesen 120 millió kilométert a főtaxis autók a főváros és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszonylatában.

A folytatódó együttműködés keretében a Főtaxi számos fejlesztést tervez a repülőtéren. Az elektromos töltőfejek számát megnégyszerezik, így a tervek szerint egyszerre akár 18 elektromos autó töltésére nyílik lehetőség. Ezen túlmenően az ügyfelek kiszolgálásának minőségét emelő innovatív, digitális fejlesztéseken is dolgoznak.

A Főtaxi elektromos autóflottájának és a kapcsolódó infrastruktúrájának fejlesztése része annak a 2019-ben elindított, Zöldút elnevezésű komplex fenntarthatósági programnak, amelynek keretében a társaság papírmentessé tette a taxikban használt POS-terminálokat, számottevően mérsékelte irodai papírfelhasználását, illetve évente a flotta még hagyományos üzemanyaggal futó autóinak számával megegyező fa elültetését vállalta.

Kép forrása: Főtaxi